Hirdetés

A hatóság közleménye szerint a sorozatos betöréseket elkövető Grincset követték, és akkor csaptak le rá, amikor hajnali három óra előtt besurrant A keresztapa és a NagyMenők sztárjának lakásába. A 30 éves tettes már a nappaliban volt, amikor letartóztatták. A helyszínről eltulajdonított tárgyakat találtak nála – számolt be a New York-i rendőrség, de az elkövetőt nem nevezték meg.

A tolvaj a karácsonyfa alatt talált ajándékokat is el akarta vinni – tette hozzá jelentésében az ABC News.
A 79 éves Oscar-díjas színész az emeleten tartózkodott a betörés alatt, akkor ért le a nappaliba, amikor a nőt elfogták.
Az incidens Manhattanben, az East 65th Street egy házában történt. A rendőrség szerint a tolvaj az erőszakos behatolásra utaló jelek alapján az alagsori bejáraton keresztül juthatott be. De Niro szóvivője elmondta, hogy a színész ideiglenesen bérli a lakást.
A tettes még hétfőn vagy kedden bíróság elé kerül a manhattani kerületi ügyészség szóvivője szerint.

Korábban írtuk