Fotó: MTI/AP/Darko Bandic
Robert Fico, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője (k) sajtótájékoztatót tart a párt pozsonyi székházában 2023. október elsején, a szlovák parlamenti választás másnapján
Hirdetés

A politikus minderről egy, a várható koalíciós tárgyalások során szem előtt tartott prioritásaikat tudakoló újságírói kérdésre adott válaszában beszélt.

Az Irány elnöke, aki „nagyon jónak” nevezte a pártja által a választáson elért, közel 23 százalékos eredményt, többször is hangsúlyozta: egyelőre arra várnak „hogy csörögjön a telefon”, és megbízatást kapjanak Zuzana Caputová államfőtől a kormányalakításra. Hozzátette: amíg ez nem történik meg, semmilyen tárgyalásba nem kezdenek a parlamentbe bejutott pártokkal.

Úgy vélte, amennyiben megkapják az esélyt a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére, azok bizonyára heteket vesznek majd igénybe.

Robert Fico kitért arra, hogy Ukrajnával kapcsolatban a választások előtt tett kijelentéseik változatlanok, pártja azon az állásponton van, hogy Ukrajnának humanitárius segítséget kell nyújtani, de ellene vannak a fegyverszállításnak, békepártiak és mindent megtesznek azért, hogy az Ukrajnában zajló tragédia lezárása érdekében minél hamarabb megkezdődjenek a tárgyalások.

Korábban írtuk

Elmondta: kormányra kerülésük esetén az ország külpolitikai irányultsága változatlan marad, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogják hallatni a hangjukat azokban a például az Európai Uniót érintő kérdésekben, amelyekben a jelenlegi folyamatokkal nem értenek egyet.

Egy, az illegális migrációs helyzettel és a határellenőrzésekkel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Fico megerősítette: amennyiben ők alakítanak kormányt, annak egyik első lépése egy olyan határozat elfogadása lesz, hogy az illegális migráció megfékezésére ideiglenesen határellenőrzést vezessenek be a szlovák-magyar határon.