Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz
Hirdetés

Arra az újságírói kérdésre, hogy a görög hatóságok adott esetben szembekerülnek-e a török rohamrendőrökkel, a miniszter azt mondta: Törökország a Meric (Evrosz, Marica) határfolyó középvonaláig fogja megvédeni saját, valamint a Görögországból visszatoloncolt migránsok nemzetközi jogait.

A miniszter közölte: az elmúlt napokban csaknem 140 ezer migráns hagyta el Törökországot Edirne tartományon keresztül, és lépett be Görögországba. Ezt Athén cáfolja.

Soylunak később egy újságíró úgy tette fel a kérdést, hogy a két ország közötti „senki földjén” hány migráns tartózkodik, amire a miniszter ugyancsak azt felelte, hogy közel 140 ezer.

A török vezetés múlt csütörtök éjjel rendelte el az ország nyugati határainak megnyitását az Európába vágyó menekültek és migránsok előtt. A török-görög határ szárazföldi szakaszán eddig tízezrek torlódtak fel, miután Athén megerősítette a határ védelmét.

Soylu csütörtökön arról is beszámolt, hogy a török oldalon lévő pazarkulei átkelőnél négy-ötezres tömeg vár a görög határnyitásra.

A török belügyminiszter bírálta a görög biztonsági erőket és az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségét (Frontex), amiért „erőszakos” fellépésük következtében szerinte már három migráns életét vesztette a határon.

További 164-et megsebesítettek, őket török kórházakban ápolják, illetve eddig 4900 migránst próbáltak visszatoloncolni – tette hozzá. Athén azt is cáfolta, hogy túlzott erőszakot alkalmazna a határon.

Soylu úgy vélte, hogy a görög hatóságok csak „hazugságokat hajtogatnak”. Azzal is megvádolta Athént, hogy vadászpuskákat adott a határ menti görög falvak lakosainak.

A miniszter szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban 3,5 millió ember van „nehéz helyzetben” a damaszkuszi kormányerők támadásai miatt.

„A szíriai rezsim embertelen viselkedésének folytatódása azt jelenti, hogy az ottani kapuk is kinyílnak, és végül mindenki Európába megy” – fogalmazott, leszögezve mindazonáltal, hogy „ez nem fenyegetés, nem zsarolás”.

Soylu végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a Brüsszel és Ankara között 2016 márciusában aláírt menekültügyi megállapodás nem vonatkozik a szárazföldi határokra, csak az égei-tengerire. A török belügyminiszter a görög szigetekre tartó migránsok égei-tengeri átkelésével kapcsolatban nyomatékosította: Recep Tayyip Erdogan török elnök utasítására minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék a korábbiakhoz hasonló emberi tragédiákat.