A tárcavezető szerint a bukaresti kormány sürgősségi rendeletet készül erről elfogadni, amelynek tervezetét a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium (MADR) honlapján bocsátották közvitára.

Hirdetés

„Amint ígértük, megvédjük a román termést és a román gazdák munkáját” – tette hozzá a miniszter.

A tervezet szerint a korlátozás az Ukrajnából vagy Moldovából származó búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti, és ezek behozatalára olyan, Romániában bejegyzett vállalkozások igényelhetnek importengedélyt a MADR-től, amelyek étolajgyártással, malomipari termékek előállításával, állattenyésztéssel, vagy takarmánykészítéssel foglalkoznak.

A sürgősségi kormányrendelet indoklása szerint az orosz fekete-tengeri blokád miatt kerülő útvonalakra kényszerült ukrán gabona- és olajnövény-kivitel 65 százaléka Románián haladt keresztül, és az utóbbi másfél évben (2022. márciusa óta) elérte a 29 millió tonnát.

Korábban írtuk

Bár az EU „szolidaritási folyosóin” érkező mezőgazdasági termékeket elvileg más uniós vagy EU-n kívüli országoknak szánták, az ezekre az árukra adott ideiglenes vámmentesség lehetővé tette, hogy jelentős mennyiséget már Romániában értékesítsenek. Ez súlyos piaci zavarokat okozott, leverte a gabonafélék és olajos növények felvásárlási árát, megdrágította a szállítást, ami miatt a romániai gazdák 45 százaléka fizetésképtelenné vált – mutat rá a román mezőgazdasági tárca.

A MADR tervezete szerint az exportkorlátozás megsértése kihágásnak, bizonyos feltételek mellett pedig bűncselekménynek minősül, amiért 200 ezer lejig (15,6 millió forint) terjedő pénzbírság, illetve egytől három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Bár a jogszabály tervezete nem tér ki arra, miért korlátozzák a Moldovából érkező mezőgazdasági termékek behozatalát, a román gazdálkodók egyesülete korábban arra panaszkodott, hogy egyes ukrán exportőrök a mezőgazdasági termékek korábbi uniós importtilalmát is kijátszották, és moldovai áruként küldték Romániába az ukrán búzát és repcét.