Az infrastrukturális és közlekedési minisztériumot vezető Matteo Salvini mindenekelőtt az Olaszország és Szicília között tervezett függőhíd építési terveiről számolt be a külföldi sajtó képviselőinek, amelynek munkálatai 2024 nyarán kezdődnek, de ezenkívül kitért a migráció kérdésére is.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a tízmilliárd eurós projekt a legnagyobb olaszországi állami beruházás az 1950-es évek óta. Megjegyezte: teljes mértékben környezetvédő és biztonságos mérnöki munkáról van szó, amely kibírja majd a Szicíliai-szorosban tapasztalható erős hullámzást és széljárást, illetve az esetleges földrengéseket is.

Kiemelte, hogy az „olasz csizmát” Szicília szigetével összekötő, 3,6 kilométer hosszú hídon a tervek szerint évente 11 millió átkelővel számolnak. Hozzátette, hogy naponta 230 vonattal és óránként 6000 jármű forgalmával kalkulálnak. Ami a híd használati díját illeti, Matteo Salvini szerint alacsonyabb lesz, mint a komphajókon a járművenként jelenleg kért 40 euró.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a híd építése százezer munkahelyet hoz majd létre.

Korábban írtuk

A beruházás költségeit illetően megjegyezte: a híd annyiba kerül, mint amennyit az Öt Csillag Mozgalom vezette korábbi olasz kormány költött évente az állampolgári jogon fizetett jövedelmekre.

Salvini hangsúlyozta, hogy a tervek szerint a hídépítéssel kapcsolatos közbeszerzési pályázatokon kizárólag a környezet megóvását és a munkavállalók jogvédelmét biztosító cégeknek, főleg olasz és európai vállalatoknak nyújtanak részvételi lehetőséget.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a szervezett bűnözés beszivárgásától, a Liga politikusa úgy válaszolt: megfelelő antitestekkel bírnak a maffia kiszorítására.

A miniszter hangoztatta, hogy tárcája mintegy hatvanmilliárd eurót használhat fel az Olaszországnak a pandémia utáni újjáépítésre szánt európai uniós forrásokból. Kifejtette: a teljes összeget fel kívánják használni, elsősorban az infrastrukturális és digitális hálózat fejlesztésére, egyebek között vasútvonalak és olcsón hozzáférhető otthonok építésével.

A volt belügyminiszter a migrációs helyzetről szólva aláhúzta: Európának kell biztosítania az európai határokat eszközökkel, emberekkel és megfelelő jogszabályokkal.

Kitért az Open Arms spanyolországi civil hajó ügyére, amelyet 2019-ben belügyminiszterként nem engedett azonnal kikötni az olasz partokon, amiért bírósági eljárás zajlik ellene. Elmondta, hogy akkor azonnal partra engedte a betegeket és mindazokat, akiknek partraszállása szükségesnek bizonyult, közöttük a várandós nőket és gyerekeket. A spanyol hajó azért nem Spanyolországba ment, mert a kapitánya tudta: a spanyol hatóságok azonnal szankcionálják és lefoglalják a hajót – szögezte le.

„Ha egy olasz hajó tette volna ugyanazt, és spanyol, német vagy francia partoknál kötött volna ki, nem hiszem, hogy utána az ottani belügyminisztert bíróság elé állították volna”- jelentette ki Salvini.

Úgy vélte, akkor lehet mentésről beszélni, ha egy hajó a fedélzetére vett hajótörötteket azonnal a legközelebbi kikötőbe szállítja, nem pedig akkor, ha „mesterséget űz abból, hogy heteken át a tengeren köröz csak azért, hogy minél több embert gyűjtsön be, veszélynek téve ki ezzel azoknak az életét, akiket először vett fel”.

Hangoztatta: nem tartja véletlennek, hogy a legkevesebben akkor vesztek a tengerbe, amikor 2018 és 2019 között ő volt a belügyminiszter, és fellépett az illegális bevándorlással szemben.

Kiemelten fontosnak nevezte, hogy az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlókat, különösen azokat, akik bűncselekményt követnek el, külön táborokban helyezzék el, majd minél előbb kitoloncolják az országból.

A mostani olaszországi gyakorlat szerint a tartózkodásra nem jogosult, de nem súlyos bűncselekményeket elkövető migránsokat az olasz hatóságok ugyan kiutasítják, ennek ellenére az országban maradnak, és eltűnnek az ellenőrzés elől.