Matteo Salvini felszólította az ügyvivő kormányfő Mario Draghit, hogy a következő héten tűzze napirendre az újabb költségvetési csomag elfogadását, amivel a családokat és vállalkozásokat támogatják.

Hirdetés

Nem milliárdok, hanem több tízmilliárd euróra van szükség, és a Liga kész megszavazni az ismételt segítség bevezetését – tette hozzá a Liga vezetője pénteken Nápolyban, dél-olaszországi kampánykörútja egyik állomásán.

Matteo Salvini arra utalt, hogy az év eleje óta a Draghi-kormány már 30 milliárd eurót utalt át a növekvő rezsiköltségek miatt nehézségbe került személyek és üzemek számára. Az év végéig további 20 milliárdot különítettek el, amely felett már a szeptemberi választásokon nyertes kormánynak kell rendelkeznie.

Matteo Salvini kijelentette, hogy ha az árak nem csökkennek. az új római kormánynak „adagolni kell az áramot és a gázt a vállalkozásokkal kezdve”. 

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy a Liga már hónapok óta figyelmeztet arra, amit „sokan csak most vesznek észre, vagyis hogy szeptember, október pusztító erejű lesz a családok és vállalkozások számára” az energiaárak miatt.

Úgy vélte, sokkal jobb megmondani az igazságot, mint elhallgatni a lakosság előtt.

Megjegyezte, hogy Emmanuel Macron francia elnök is hasonló bejelentéseket tett azzal a különbséggel, hogy Franciaországgal szemben Olaszországban nincsenek atomreaktorok, és kizárólag importált energiát fogyaszt.

„Fennáll a konkrét veszély, hogy döntenünk kell, ki fűthet be és ki nem, ki kapcsolhatja fel a villany és ki nem” – jelentette ki Matteo Salvini.

Korábban Carlo Bonomi a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke beszélt nemzeti vészhelyzetről. Hangsúlyozta, hogy a fűtési szezon októberi kezdetére a vállalatok többsége nagy bajban lesz. A földgáz fogyasztás adagolásának bevezetését szorgalmazta, máskülönben Carlo Bonomi szerint bizonyos iparágak termelését fel kell függeszteni.