Matteo Salvini a Twitteren hangoztatta: „Franciaország nem leckéztethet senkit. Mutassanak tiszteletet az olasz kormány iránt”.

Hirdetés

A jobboldali Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter, aki jelenleg a kikötőkért is felelős közlekedési és infrastrukturális tárcát vezeti, Stéphane Séjournénak a Le Figaro című napilap által idézett kijelentéseire reagált.

A francia politikus kijelentette, a Giorgia Meloni vezette római kormány „az illegális bevándorlással kapcsolatban igazságtalan, embertelen és hatástalan, demagógiára épített politikát folytat. Nyilvánosságra kell hoznunk a hozzá nem értésüket és tehetetlenségüket”.

A Reneszánsz francia párt vezetője az Olaszország és Franciaország közötti határszakaszra utalt, ahol az utóbbi évekhez hasonlóan ismét „feltorlódtak” az illegális migránsok, akik arra várnak, hogy átléphessenek francia földre.

Korábban írtuk

Korábban a másik olasz miniszterelnök-helyettes, Antonio Tajani külügyminiszter nevezte elfogadhatatlan sértésnek Gérald Darmanin francia belügyminiszter kijelentéseit azzal kapcsolatban, hogy Róma képtelen kezelni a migrációt. Tajani lemondta a május 4-re tervezett párizsi látogatását.

A tavaly októberben megalakult Meloni-kormány és Párizs között az első feszültség 2022 novemberében robbant ki, amikor a francia kormány több tagja embertelennek nevezte a Meloni-kormány migrációs politikáját, miután a francia SOS Mediterranee nemkormányzati szervezet hajója, az Ocean Viking 234 emberrel a fedélzetén nem kapott kikötési engedélyt, és végül Toulon kikötőjéig kellett hajóznia.

Olaszországba év eleje óta több mint 45 ezren érkeztek a tavalyi év ugyanezen időszakában mért valamivel több mint 12 ezerhez képest.

A bevándorlók igyekeznek továbbjutni az Európai Unió többi országába, az afrikaiak elsősorban Franciaországba próbálnak átlépni. Ventimiglia határvárosban jelenleg több százan alszanak a szabad ég alatt arra várva, hogy valamilyen módon átjuthassanak Franciaországba.

Párizs már áprilisban megerősítette az Olaszországgal közös határátkelők védelmét. Antonio Suetta, Ventimiglia-Sanremo püspöke a Radio24-nek korábban úgy nyilatkozott, a francia fél egyoldalúan teljesen lezárta a határt.

Ventimigliában 2015 és 2016 nyarán az afrikai bevándorlók a tengerparti sziklákon tüntettek a Franciaországba való átjutásért.