Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke
Olaf Scholz német kancellár (j) Recep Tayyip Erdogan török elnököt fogadja a berlini kancellári hivatal elõtt 2023. november 17-én.

Olaf Scholz megerősítette, hogy Németország számára „megkérdőjelezhetetlen Izrael joga a létezéshez”. A zsidó államot továbbá a nemzetközi jog alapján megilleti az önvédelem joga – tette hozzá.

Hirdetés

Országunkban nincs helye az antiszemitizmusnak, mindegy, hogy az politikai vagy vallási alapú, hogy jobb- vagy baloldalról érkezik, hogy évszázadok óta jelen van vagy külföldről árad be” – fogalmazott a kancellár. Ezzel egyidejűleg felemelte a szavát azokkal szemben is, akik a Németországban élő muszlimok helyét vitatnák el. Kiemelte, nagyon aggasztó a palesztin civil lakosság szenvedése a Gázai övezetben.

Elmondta, hogy a török elnökkel arról akar egyeztetni, milyen módon tudnák elkerülni a válság további súlyosbodását.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a német kancellári hivatalban a sajtó képviselői előtt ismét bírálta Izraelt a Gázai övezeti hadműveletei miatt. „Mindent földig rombolnak ott” – fogalmazott, és megjegyezte azt is: „nincs benne a Tórában, hogy lehetne kórházakat bombázni vagy gyerekeket gyilkolni”.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy bár most mindenki a Hamászról beszél, a palesztin szervezet katonai erejét nem lehet összehasonlítani az izraeli hadsereg erejével. Erdogan hangsúlyozta: mielőbb humanitárius tűzszünetre van szükség a Gázai övezetben.

A török államfő kérdésre válaszolva kifejtette, hogy saját magát az antiszemitizmus elleni küzdelem vezetőjének tartja a világon. „Számunkra elfogadhatatlan mindenféle megkülönböztetés zsidók, keresztények és muszlimok között a térségben” – mondta.

Erdogan a héten terrorista államnak nevezte Izraelt, mely szerinte háborús bűncselekményeket követ el a Gázai övezetben, és azt hangoztatta, hogy nem tartja terrorszervezetnek az övezetet irányító Hamászt.

A gázai övezeti hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy a háborúnak az övezetben immár legkevesebb 12 ezer halálos áldozata van, köztük több mint ötezer gyerek.

A Gázát uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, mintegy 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 240 embert pedig elraboltak és a Gázai övezetbe hurcoltak, ahol feltehetően túszként tartják fogva őket.