A kancellár a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója után adott interjúban a lengyel-ukrán határ lengyel oldalán történt keddi robbanásról kiemelte: aggasztó, hogy „a mi területünkön” – a NATO területén – is pusztítást okoznak fegyverek, amelyeket az Oroszország Ukrajna elleni háborújában vetnek be.

Hirdetés

A csúcstalálkozón részt vevő NATO-tagországi vezetők külön megbeszélést is tartottak az ügyről, és ez az egyeztetés tovább folytatódik a NATO-nagykövetek szintjén – mondta Olaf Scholz.

Aláhúzta: előszor alaposan ki kell vizsgálni az esetet, és majd csak utána lehet kell megmondani, hogy „milyen rakéta volt, kitől származik és milyen következtetéseket kell levonnunk”. A német álláspont szerint az is fontos, hogy nyilvánosságra hozzanak minden tényt és információt.

Az viszont „teljesen világos, hogy akárkié is volt a rakéta és akármi is volt a becsapódás oka, az egész elképzelhetetlen lett volna Oroszország Ukrajna elleni háborúja nélkül”, és az ukrajnai polgárok mindennapi életéhez szükséges infrastruktúra, köztük az áram, a víz és a távhő biztosításához szükséges hálózatok elleni „erőteljes légitámadások” nélkül – mutatott rá a német kancellár.

Korábban írtuk

Aláhúzta, hogy ezek a támadások „rettenetesek és elítélendőek”.