Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak Szlovéniában, az ismert koronavírus-fertőzöttek száma így 1439 maradt. Az elmúlt 24 órában két ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 96-ra nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 55 520 koronavírustesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 59-en vannak kórházban, közülük 21-et ápolnak intenzív osztályon.

Járványügyi szakemberek szerint bár lassul a járvány terjedése és a járványügyi helyzet ellenőrzés alatt áll, az elkövetkező napokban, hetekben és hónapokban is be kell tartani a közösségi távolságtartás szabályait, a higiéniai előírásokat és a még mindig érvényben lévő, a járvány megfékezésének érdekében elfogadott korlátozásokat.

A szomszédos Horvátországban 24 óra alatt nyolccal – öttel többel, mint egy nappal korábban -, 2096-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napban történt két halálesettel 79-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés valamivel több mint két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1489 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Pillanatnyilag 231 beteget kezelnek kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 38 084 koronavírustesztet végeztek.

Korábban írtuk

Mivel jelentősen lassult az új koronavírus terjedése Horvátországban és Szlovéniában is, szigorú óvintézkedések mellett a kormányok fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon és újraindítják a gazdaságot. A bevásárlóközpontokban működő üzleteken kívül minden bolt kinyithatott a héten, hétfőtől pedig elkezdhetik működésüket azok a kávézók és éttermek, amelyek rendelkeznek terasszal, továbbá a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint május közepétől az óvodák és általános iskolák is.