Fotó: MTI/EPA/EFE/Andre Borges
Hirdetés

„Egy újabb háború Európa szívében nagy nehézségeket vetít előre nekünk. Felsoroltam a béke érdekében tett erőfeszítéseinket és azokat, amelyekkel megpróbáljuk elejét venni a helyzet további súlyosbodásának, aminek előre nem látható formái lehetnek. Ennek a konfliktusnak nincs katonai megoldása” – hangoztatta Lula da Silva.

„Több diplomáciára és kevesebb katonai beavatkozásra volna szükség Ukrajnában, de ugyanúgy Palesztinában és Jemenben is” – emelte ki a brazil államfő. „A nemzetközi jog alapelvei mindenkit köteleznek” – tette hozzá.

Von der Leyen arról beszélt, hogy az Európai Unió kész 10 milliárd eurót befektetni Latin-Amerika országaiba mindenekelőtt a klímavédelmi, a környezetkímélő energiák fejlesztésével kapcsolatos és a digitális technológiákkal kapcsolatos projektekbe, cserébe a „zöld” átmenethez szükséges ritkaföldfémek bányászatában folytatott együttműködésért.

Az Európai Bizottság elnöke kifejezte abbéli reményét, hogy Brazília támogatni fogja Brüsszel álláspontját az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban, és Oroszországot vádolta azért, hogy a dél-amerikai országnak gondjai adódtak az energetika és műtrágyaellátás terén.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta, hogy az EU kétmilliárd eurót fektetett be Brazíliában zöld hidrogén előállításába és további 430 millió eurót a trópusi őserdők védelmére. Mindemellett kereskedelmi együttműködést ígért, amely „Brazília újraiparosítását” hivatott szolgálni.

Von der Leyen azzal kapcsolatban is kifejezte reményét, hogy még az idén véglegesítik a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodást, amellyel kapcsolatban 2019 óta nem történt előrelépés, lényegében az amazonasi erdőirtás körüli uniós aggályok miatt.

Lula da Silva ugyanakkor kifogásolta az EU-nak a megállapodáshoz fűzött egyik függelékét. Ez olyan kötelezettségeket tartalmaz, amelyek a brazil elnök szerint szankciókhoz vezethetnek a megállapodás rendelkezéseinek megsértése esetén.

„Partnerek között kölcsönös bizalomnak, nem pedig bizalmatlanságnak kell lennie” – tette hozzá.