Napok óta érezhető volt ez a feszültség, hiszen elkezdték a tartalékosokat behívni. A községi tanácsok leadtak egy listát, hogy a településeken kik a tartalékosok. Nekik meg kellett jelenniük, hogy jelentkezennek szolgálatra – magyarázta.

Hirdetés

A Magyar Nemzet kérdésére elmondta továbbá: még nincs információ arról, hogy másokat is besoroznának, csak a tartalékosokat hívták be. Hozzáfűzte: a bátyja Ungváron katonai pszichológusnak készül, valamilyen szinten kiképzést is kapott, de mivel még nem fejezte be a tanulmányait, a tartalékosoknál nincs számon tartva.

– Egy 24 éves férfiról beszélünk, de még semmilyen értesítést, behívót nem kaptunk, hogy neki mennie kell – közölte Brigitta.

A kárpátaljai fiatal Ungvártól mintegy tizenhét kilométerre, egy olyan kis településen él, ahol a magyarok aránya mintegy 90 százalék. 

– Noha nem az a nagyon-nagy pánik van jelen, mindenkiben benne van a feszültség – jelentette ki, hozzátéve, hogy reggel, amikor elment a boltba, folyamatosan kettesével–hármasával érkeztek az emberek, hogy kenyeret és más alapvető élelmiszereket vásároljanak. 

Korábban írtuk

Mindenki próbál tartalékolni, meg vannak ijedve azért az emberek, ez érezhető itt is

– számolt be róla. Tudatta azt is, hogy rengeteg videó van az interneten arról, ahogy kilométeres sorok állnak a kárpátaljai benzinkutak és a boltok előtt.

– A kenyeret, a lisztet, a cukrot és az olajat folyamatosan vásárolják fel az emberek, verekedés is tört ki egy-két helyen, a bankautomatákat szinte teljesen kifosztották, pénzt már nem tud senki levenni – sorolta a kárpátaljai magyar lány. Arról is beszámolt, hogy egy ismerőse, aki egy telekommunikációs cégnél dolgozik, olyan információt kapott, hogy nyisson nemzetközi bankszámlát, mert Ukrajnába már pénzt se fognak nekik tudni utalni.

Az elrendelt hadiállapot miatt Ukrajnában, így a magyarok lakta Kárpátalján is, minden tanintézmény távoktatásra tért át.

– Édesanyám itt dolgozik a helyi községben, egy órát megtartottak, és az összes gyereket hazaküldték – mesélte Brigitta.

A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy tömegesen menekülnek-e már a régióból, a fiatal lány azt válaszolta: a magyar emberek még annyira nem rémültek meg, hogy elhagyják Kárpátalját. Egy lapunknak névtelenül nyilatkozó másik lakos megerősítette: az Ukrajna nyugati részén található Kárpátalján nincs háborús hangulat, az emberek úgy vélekednek, hogy a magyar–orosz viszonyra való tekintettel ők nincsenek veszélyben.

Mindenki a médiát, a híreket figyeli, onnan inkább az tudatosul bennünk, hogy ez egy villámháború lesz, demilitarizálni akarják Ukrajnát, és ennyiben kimerül az egész. Úgyhogy mindenki vár, nyugodtan, itthon, akkora nagy pánik még nincs, igyekszünk tartalékolni, biztonságban helyezni magunkat.

Hozzátette: a munkahelyekre már félnek bemenni az emberek, és bár a a tömegközlekedés nem állt le, a várost megközelíteni szinte lehetetlenség, akkora sorok vannak. 

– Ha szeretnék bemenni Ungvárra, körülbelül tíz kilométeren keresztül már elállták az utakat, olyan torlódás van.

Brigitta ugyanakkor megosztott egy videót is a Magyar Nemzettel arról, hogy az Ungvár–Felsőnémeti határátkelőnél, vagyis az ukrán–szlovák határnál óriási sorok alakultak ki, hiszen Ukrajna más területeiről már menekül a lakosság.

A teljes cikk elolvasható a Magyar Nemzet oldalán, IDE kattintva!