ISRAEL VALLEY

Fotó: MTI/EPA

A francia nyelvű izraeli portál Tel-Avivból jelenti, hogy George Soros igen nagy bizalmat mutat egy, a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen izraeli cég, az Allot Communications iránt, ugyanis abba 160 millió dollárt fektetett be.A portál ismerteti, hogy George Soros devizaspekulációja révén vált világhírűvé. (A portál láthatóan nem olvassa a 168 Óra nevű hetilapot, amely június 12-i számában interjút készített Thomas K. Yazdgerdit, az amerikai külügyminisztérium holokauszttal foglalkozó különleges megbízottjával, aki rosszallotta, hogy a magyar kormány tagjai a „spekuláns” szót használják, mert annak antiszemita kicsengése van.)

A cikk ezután bemutatja Soros életútját attól kezdve, hogy Budapesten 1930. augusztus 12-én Schwartz György néven látta meg a napvilágot. Jelenleg Soros, írja a cikk, a New York-i székhelyű Soros Fund Management elnöke. Ez az alap 25 milliárd dollárt kezel. Soros 2010-ben megalapította a Nyílt Társadalom Alapítványokat, amelynek szintén az elnöke, teszi hozzá a jelentés.

Az izraeli Hod HaSaronban lévő Allot Communications komoly szereplője a biztonsági és pénzalapra helyezések termékszolgáltatási piacának. Az Allot a „Deep Packet Inspection” („Mély Csomag Vizsgálat”) technológia segítségével változtatja meg a szélessávú hálózatokat okos hálózatokra és közben teljes hálózati láthatóságot, alkalmazási irányítást és előfizetői irányítást biztosít.

Lovas István