Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu
Hirdetés

„Erdogan elnökkel, akinek újraválasztásához gratulálok, fogunk közösen tovább haladni” – írta Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este mikroblogján. „Franciaországnak és Törökországnak közösen jelentős kihívásokkal kell megbirkóznia” – utalt a francia államfő az európai béke megteremtésére, az euro-atlanti szövetség jövőjére, illetve a földközi-tengeri térség problémáinak orvoslására.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök üdvözlő táviratban gratulált.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Erdogan érdemeként méltatta, hogy dacára az országban zajló politikai-társadalmi folyamatoknak, sikerült megőriznie a társadalmi stabilitást. „Méltó, erős politikusnak tartom Önt és Fehéroroszország barátjának. Azonos érdekeink vannak, ami a nemzetközi helyzet feszültségmentesítését, az ellátási láncolatok biztosítását és a viték békés rendezését illeti. Mindig számíthat ránk” – tette hozzá a fehérorosz elnök.

Ebrahim Raiszi iráni elnök szintén jókívánságait tolmácsolta a török elnöknek. Az IRNA állami hírügynökség szerint Raiszi úgy fogalmazott, hogy egy szorosabb együttműködés országaik között megteremti a béke és stabilitás alapját a térségben.

Korábban írtuk

„Ilham Aliyev elnök a török nép Recep Tayyip Erdogan politikájába vetett bizalmaként értékelte ezt a győzelmet és meggyőződését fejezte ki, hogy vezetése alatt az előttünk álló években folytatódni fog Törökország virágzása” – olvasható az azeri államfő hivatalának közleményében.

Savkat Mirzijojev üzbég elnök telefonon gratulált török hivatali partnerének „az elnökválasztáson aratott meggyőző, történelmi jelentőségű győzelméhez”. Hangsúlyozta, hogy a magas részvételi arány és a voksolási eredmény tanúskodik arról, hogy a török nép támogatja Erdogan politikáját és reformelképzeléseit.

„Recep Tayyip Erdogan, drága testvérem, gratulálok győzelméhez és sok sikert kívánok új posztján, hogy a fejlődés és virágzás útjára vigye a török népet és megerősítse az országaink közti viszonyt” – írta Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír a Twitteren.

Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök szintén mikroblogján gratulált „az elnyomott muszlimok erős pillérének”, és „elidegeníthetetlen jogaik izzó hangjának” nevezte Erdogant.

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) vasárnap este jelentette be, hogy a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

A magyar miniszterelnök gratulációjáról ebben a cikkben olvashatnak.