Fotó: MTI/EPA/Eliseo Trigo (archív)
Hirdetés

A hivatal által végzett aktív népességfelmérés (EPA) adatai szerint a munkanélküliek száma meghaladta a 3,3 milliót az év első három hónapjában.

A munkanélküliség a koronavírus-járvány miatt ugrott meg március második felében, miután bevezették a lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot, amelynek következtében számos termelőágazat leállt, bezártak egyebek mellett a vendéglátóhelyek, a szállodák, és néhány kivétellel az üzletek többsége is.

Az INE felhívta a figyelmet arra, hogy az inaktívként regisztráltak száma eddig példátlan mértékben, több mint 257 ezerrel nőtt az elmúlt három hónapban. A kutatók szerint sokan közülük valójában munkanélküliek, de azért nem kerültek ebbe a statisztikai kategóriába, mert az adott körülmények között nem tudták teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek alapján álláskeresőként tartanák nyilván őket.

A jelentés szerint március végéig 563 ezren váltak részlegesen munkanélkülivé. A spanyol kormány a járvány miatt bevezetett munkahelyvédelmi intézkedéseinek keretében adott erre lehetőséget a cégeknek azzal a feltétellel, hogy a szükségállapot megszűnése után újból foglalkoztatják az érintetteket, és fél évig nem bocsáthatják el őket.

A dél-európai országban a foglalkoztatás 285 ezerrel, 1,4 százalékkal csökkent a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva. A regisztrált foglalkoztatottak száma összesen 19,68 millió. A gazdaságilag aktív népesség pedig 22,9 millió.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) két héttel ezelőtti előrejelzése szerint a járvány következtében Spanyolországban 8 százalékos gazdasági visszaesés és 20,8 százalékos munkanélküliség várható ebben az évben. Az ország gazdasági növekedése tavaly 2 százalékos volt, amely meghaladta az uniós átlagot, míg a munkanélküliségi ráta 13,78 százalék volt.

Spanyolországban a szükségállapotot már háromszor hosszabbította meg a parlament, legutóbb május 9-én éjfélig.