Fotó: ShutterStock/Lisic, illusztráció
Hirdetés

Megdöbbentő statisztikát tett közzé a német Spiegel. A lap információi szerint körülbelül 700.000 menekült ukrán él jelenleg Németországban, azonban ennek a csoportnak mindössze a töredéke állt munkába amióta az országban vannak. A többiek mind segélyen élnek.

A lap szerint a Németországban lévő ukrán menekültek mindössze 19 százaléka állt munkába

„Kiábrándító” – így jellemezte a helyzetet Matthias Jendricke, a thüringiai Nordhausen megyei tanácselnöke.

A SPD politikusa azt hitte, hogy könnyebben be lehetne illeszteni az ukránokat a munkaerőpiacra, mint más menekülteket. Az orosz támadást követő hetekben még Berlinből buszokkal is hozatott ukrán menekülteket az országába, ugyanis a megyének sürgősen munkaerőre volt szüksége. De aztán, mondja az SPD-s politikus, „teljesen rossz irányba mentek a dolgok”, ugyanis a menekültek mindössze töredéke akart bekapcsolódni a munka világába.

Korábban írtuk

Hasonlóan látja a helyzetet Joachim Walter is a CDU-ból. Ő is megyei tanácselnök, Baden-Württemberg Tübingen megyéjében.

„Az ukrán menekültek munkába állási hajlandósága jelentősen csökkent a segélyezés miatt” – tette hozzá Walter.

Elsősorban a „magas állami kifizetéseket” okolja ezért, „ugyanis ez nem igazán ösztönzi az embereket arra, hogy itt dolgozzanak.” A megyéje mintegy 3400 ukrán menekültet fogadott be, közülük csak 60-an dolgoznak azóta. A felnőttek többsége – azaz 1960 ember – segélyt kap, jelenleg mindössze 720 menekült tanul németet.

A lap szerint Jendricke és Walter csak két azon sok politikusok közül, akik hasonlóképpen szólaltak fel az utóbbi időben. A Német Megyei Tanács is néhány hete azt követelte, hogy az újonnan érkező ukrán háborús menekültek ne kapjanak azonnal polgári jövedelmet Németországban.

Jelenleg csak körülbelül 19 százaléka azoknak az ukrán menekülteknek, akik Németországban vannak, és munkaképesek, biztosított munkájuk van – más európai országokban ez az arány néhol jóval magasabb, szemlézte a cikket a Mandiner.