„A Bundesrat tartja magát a svájci semlegességhez, és továbbra is azon fog dolgozni, hogy ennek előnyei érvényesülhessenek” – szögezte le a kormány.

Hirdetés

A berni kormány Németország, Dánia és Spanyolország azon kéréséről döntött, hogy Svájctól vásárolt és ott gyártott harci eszközöket továbbíthasson Ukrajnába.

A svájci harci eszközökről szóló törvény értelmében bárki, aki ilyen felszerelést rendel az országtól, egyúttal beleegyezik, hogy a megvásárolt eszközöket nem adja tovább hadban álló harmadik félnek.

A három ország arra kérte a svájci vezetést: ez esetben tegyen kivételt, hogy svájci hadi eszközökkel is támogathassák Ukrajnát az Oroszország ellen vívott harcában.

Korábban írtuk

„Ragaszkodnunk kell a háborús eszközökről szóló törvényhez” – szögezte le ki a Bundesrat, kiemelve, hogy ennek ellenére változatlanul elítélik Moszkva Kijev ellen indított hadjáratát, és az EU által meghozott szankciókat is alkalmazzák Oroszország ellen.

A parlament csütörtöki ülésén leszavazta azon javaslatot is, amely indítványozta, hogy Svájc is támogassa hadi eszközökkel Ukrajnát. Mint elmondták, ez csak akkor történhet meg, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egységesen elítéli a háborút – erre azonban Oroszország vétója miatt nem fog sor kerülni.

A kormány ennek ellenére már korábban döntött arról, hogy a Gepard típusú fegyverek lőszereit a jövőben Németországban állítják elő; ez nem csak a svájci hadiiparban okozhat milliárdos kiesést, de a hadi eszközökről szóló törvény kiskapujaként is értelmezhető.