Ulf Kristersson svéd kormányfő első hivatalos finnországi látogatásán leszögezte, hogy „nem áll szándékukban semmilyen más módon” csatlakozni az észak-atlanti szövetséghez.

Hirdetés

Hozzátette: teljesen jogosnak tartja, hogy Törökország meg akar bizonyosodni arról, hogy Svédország valóban teljesíti azon kötelezettségeit, amelyeket a júniusi madridi NATO-csúcson vállalt. „Svédország teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy teljesítse a (Finnországgal és Törökországgal megkötött) háromoldalú megállapodásban foglaltakat”, és megfeleljen Törökország elvárásainak.

Stockholm „keményen dolgozik azon”, hogy „tegye, amit tennie kell”, s részletesen be fognak számolni mindarról, amit ezen a téren sikerült elérniük – mondta Kristersson.

Ulf Kristersson a múlt héten lépett hivatalába, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig megerősítette abbéli szándékát, hogy a közeljövőben találkozót tartson az új svéd kormányfővel.

Korábban írtuk