A parti őrség tájékoztatása szerint a hajó egyelőre nem futhat ki a szardíniai Olbia kikötőjéből, miután műszaki vizsgálatok során a legénységet, valamint a fedélzetre vett migránsokat veszélyeztető szabálytalanságokat találtak.

Hirdetés

„A hajó újbóli lefoglalása tisztán politikai indíttatású és emberéleteket veszélyeztet” – hangoztatta Gorden Isler, a regensburgi székhelyű civilszervezet szóvivője. Hozzátette: a Sea-Eye pert indít az ügyben.

Az olasz hatóságok májusban hasonló indokkal egyszer már lefoglalták az Alan Kurdit a szicíliai Palermóban. A hajót akkor tovább engedték egy spanyol javítóüzembe.

„Ezeket a szabálytalanságokat azóta sem orvosolták, mint azt ma meg kellett állapítanunk” – hangsúlyozta az olasz parti őrség pénteken. Isler ezzel szemben kijelentette, hogy a német és a spanyol szakhatóságok tanúsították a hajó megfelelő műszaki állapotát.

Korábban írtuk

Az Alan Kurdi szeptember végén köthetett ki 125 migránssal a fedélzetén Olbia kikötőjében, ahol a legénységet és a hajó utasait karanténba helyezték a koronavírus-járvány miatt.

Az utóbbi hónapokban az olasz hatóságok több alkalommal is lefoglalták civilszervezetek hajóit szabálytalanságokra hivatkozva. A civilszervezetek állítása szerint a hatóságok így próbálják akadályozni tevékenységüket, hogy ezzel is korlátozzák az Észak-Afrika felől érkező menedékkérők számát.