A lengyel elnök Twitter-oldalán gratulált az amerikai politikusnak választási kampányához.

Hirdetés

„Várva az elektori kollégium jelölésére, Lengyelország elszánt arra, hogy megőrizze a lengyel-amerikai stratégiai partnerség magas szintjét és minőségét, a még erősebb szövetség érdekében” – írta Andrzej Duda.

A lengyel államfői kabinetfőnök és külügyi államtitkár, Krzysztof Szczerski egy korábbi rádióinterjúban felidézte: az utóbbi négy évben Duda nagyon jó viszonyt ápolt a jelenlegi amerikai elnökkel, Donald Trumppal.

Ugyanakkor aláhúzta: az érdekeket, az államközi kapcsolatokat tekintve „nyugodt a lengyel-amerikai kapcsolatok jövőjét illetően”.

Korábban írtuk

Milos Zeman cseh államfő táviratban gratulált Joe Bidennek – közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

A választás eredménye azt mutatja, hogy az amerikaiak változásokat akarnak – áll a táviratban. A cseh elnök kifejezte reményét, hogy a jövőben az Egyesült Államok nyitottabb lesz Európa irányában.

„Úgy vélem, továbbra is érvényes, hogy Európának ugyanúgy szüksége van Amerikára, mint Amerikának Európára. Közösen jobban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szabadkereskedelem igazságosabb legyen az egész világon” – szögezte le Milos Zeman.

Andrej Babis cseh kormányfő, aki a Twitteren gratulált Bidennek, fontosnak nevezte, hogy „az új államfő aktívan foglaljon állást a NATO szövetségi rendszere mellett, és igyekezzen kereskedelmi megállapodásokat kötni az Európai Unióval”.

Zeman és Babis is nagyon jónak minősítette a cseh-amerikai kapcsolatokat, és kifejezték meggyőződésüket, hogy az együttműködés folytatódni fog.

Az amerikaiak a „megbékélés és a stabilitás” útját választották a rendelkezésükre álló két lehetőség közül – reagált az amerikai elnökválasztás eredményére Zuzana Caputová szlovák államfő.

„Bízom abban, hogy a jövendő amerikai elnök hozzájárul a transzatlanti egység és szövetség további megerősítéséhez, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió együttműködésének elmélyítéséhez” – mondta Caputová a TASR szlovák hírügynökségnek.

Kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok aktív lesz a klímaváltozás kérdésében és teljesíteni fogja a párizsi klímaegyezményből fakadó kötelezettségeit.

„Megszólaltak a polgárok. Szoros együttműködésünk folytatódni fog” – írta gratulációjában a Twitteren Igor Matovic szlovák kormányfő. Matovic közölte: bízik abban, hogy a jövőben az Egyesült Államok és az Európai Unió „erős partnerekké válnak”.

Az új szakasz pillanatnyilag legfontosabb megoldásra váró feladatának a koronavírus-járvány legyőzését nevezte a szlovák kormányfő.

Szlovákia készen áll a szoros együttműködésre az új amerikai elnökkel – írta Ivan Korcok szlovák külügyminiszter Facebook-oldalán.

„Kölcsönösen nagyobb szükségünk van most egymásra, mint bármikor korábban” – mutatott rá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-üzenetben gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért eredményéhez.

„Ukrajna optimistán tekint az Egyesült Államokkal meglévő stratégai partnerségének jövőjére. A két ország mindig együttműködött a biztonság, a kereskedelem, a befektetések, a demokrácia erősítése, valamint a korrupció elleni küzdelem terén. Barátságunk csak erősebbé válik” – írta az ukrán elnök.

Klaus Iohannis román államfő is Twitter-bejegyzésben gratulált Joe Bidennek.

„Gratulálok Joe Biden megválasztott elnöknek a győzelméhez. Türelmetlenül várom, hogy még szilárdabbá tegyük erős és dinamikus stratégiai partnerségünk minden dimenzióját. Románia továbbra is azon lesz, hogy megerősítse transzatlanti közösségünk biztonságát, jólétét és ellenálló képességét” – írta közösségi oldalán a román államfő.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő is gratulált a demokrata politikusnak.

„A horvát kormány örül az együttműködésnek önnel és adminisztrációjával a kétoldalú kapcsolatok és a transzatlanti partnerség megerősítése érdekében” – írta Twitter-oldalán a miniszterelnök.

Alexander Van der Bellen osztrák államfő is szombaton gratulált Joe Bidennek az elnökválasztáson elért sikeréhez.

Bellen üzenetében kiemelte az együttműködés fontosságát a klímaválság és a koronavírus-világjárvány ellen, továbbá közölte, hogy örömmel látja Washington visszatérését a párizsi klímakonferencia asztalához.

Sebastian Kurz kancellár gratulációjában szintén megemlítette a két a világproblémát, de kitért a terrorizmus elleni harcra is, amelyhez – mint írta – „közös fellépésre van szükség, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közti együttműködés mélyítésére.”