Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára az iráni állami média által „terrorista” merényletnek nevezett, 103 halottat követelő támadást, amely az eddigi legsúlyosabb az Iszlám Köztársaság 45 éves történetében.

Hirdetés

A két robbanás a 2020 januárjában amerikai dróntámadásban meghalt Kászem Szulejmáni vezérőrnagy halálának évfordulóján rendezett szertartáson történt.

Az állami televízió híradásai szerint a kermáni temetőben irániak százai gyűltek össze, hogy megemlékezzenek Szulejmáni halálának évfordulójáról.

Ahmad Vahídi iráni belügyminiszter az állami televíziónak elmondta, hogy az első bomba délután 3 óra körül robbant fel, a másik pedig mintegy 20 perccel később. Elmondása szerint a második robbanásban haltak és sebesültek meg a legtöbben. Az iráni belügyminiszter a robbantások ügyében „gyors és erőteljes” reagálást ígért.

Korábban írtuk

Az iráni vezetés csütörtökre országos gyásznapot hirdetett.

A milicisták gyakran késleltetett robbanást alkalmaznak, hogy a helyszínre érkező mentőket vegyék célba, még több áldozatot okozva.

Az iráni Forradalmi Gárda egykori vezetőjének 2020-as temetésén tömegverekedés tört ki, és legalább 56 ember meghalt, több mint 200 pedig megsérült, miközben több ezren tolongtak a menetben.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője „súlyos választ” ígért a robbantásokra. Közleményében hangsúlyozta: „Erre a katasztrófára súlyos választ adunk, ha Isten is úgy akarja”.

A merényletet elítélve Ebrahim Raiszi elnök kijelentette: „az aljas cseledet végrehajtóit és kitervelőt rövidesen azonosítják (…) és megbüntetik gyűlöletes tettükért.

Az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli a terrorcselekményt és szolidaritását fejezi ki az iráni néppel – áll az unió diplomáciai szolgálata, az Európai Külügyi Szolgálat szóvivőjének közleményében.

Vlagyimir Putyin orosz elnök üzenetet küldött Ali Hameneinek és Ibrahim Raiszinak, amelyben részvétét fejezte ki a Kermanban elkövetett terrorcselekmény miatt, kegyetlenségnek és cinizmusnak nevezte a temetőt látogató békés emberek lemészárlását.