Fotó: MTI/EPA/J.L. Cereijido
Hirdetés

A szaktárca napi összesítése szerint egy nap alatt 7719 új esetet jelentettek, ezzel az eddig regisztrált fertőzések 102 136-ra emelkedtek.

A SARS-CoV-2-vírus okozta Covid-19-megbetegedés következtében kedd óta 864-en hunytak el, összesen pedig 9053-an.

A kórházi ellátásra szorulók száma 2175-tel emelkedett, egészségügyi intézményben eddig 51 418 beteget kezeltek a fertőzéssel összefüggésben.

Súlyos állapotuk miatt 265 embert szállítottak intenzív osztályra az elmúlt 24 órában, ilyen terápiát összesen 5872 páciensnél kellett alkalmazni.

Katalóniában kerültek a legtöbben intenzív osztályra, 1769-en, az igazolt mintegy 20 ezer fertőzött közül. Ez a szám magasabb, mint a madridi tartományban, ahol a legtöbb a fertőzött. 1524 ember kezelnek intenzív osztályon a mintegy 30 ezer kiszűrt eset közül.

Tovább emelkedett a fertőzésből meggyógyult esetek száma is, egy nap alatt 3388-cal, és összesen már meghaladta a 22 ezret.

Spanyolországban két hete szükségállapot van érvényben, amely alapján az oktatási intézmények zárva tartanak és csak meghatározott esetekben, például munkába járás vagy bevásárlás miatt lehet elhagyni a lakhelyet. Ez a korlátozás április 11-ig van érvényben.

Hétfőtől leálltak a nem létfontosságú ágazatok is, mint például az autóipar vagy az építőipar. Az április 9-ig tartó korlátozás nem érinti a többi között az egészségügyet, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, az áruszállítást, az áram-, gáz-, vízellátást, a gyógyszeripart, a telekommunikációt és a médiát sem.