Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök az Európai Parlament előtt élesen bírálta Orbán Viktort és a magyar parlament által elfogadott gyermekvédelmi törvényt – írja az Euronews.

Hirdetés

– Szégyenkezve látom, hogy egyes kollégáim a kisebbségek kárára akarnak szavazatokat szerezni

– mondta szerda reggel Bettel, aki egyike az Európai Unió nyíltan meleg vezetőinek – ismerteti a Mandiner.

– Ilyen már történt a történelmünk során – hangoztatta a luxemburgi kormányfő. Az Euronews emlékeztet: a magyar gyermekvédelmi törvény óriási politikai visszhangot váltott ki, és az Európai Bizottság az Európai Bíróságon indított pert, amelyhez 15 tagállam, köztük Luxemburg is csatlakozott.

– Ha van valaki ebben a parlamentben, aki azt hiszi, hogy a tévénézéstől leszel homoszexuális, ha van valaki, aki azt hiszi, hogy egy dal meghallgatásától leszel homoszexuális, az bizonyítja, hogy semmit sem értett meg – mondta Bettel a képviselőknek Strasbourgban. – A legnehezebb egy homoszexuális számára, hogy elfogadja önmagát – ez a mondata tapsot váltott ki.

– Nem kérünk szánalmat, nem kérünk szolidaritást, nem kérünk együttérzést. Csak tiszteletet!

– hangoztatta Bettel.

– Tudják, hány fiatal követ el öngyilkosságot, mert nem tudnak beszélni a saját homoszexualitásukról?

– kérdezte a luxemburgi miniszterelnök, majd így folytatta:

„Megbélyegezni őket, és azt mondani nekik, hogy ez az oktatás, a kultúra és az audiovizuális ágazat hibája, ez ellentétes a nyílt toleranciával és azzal, amit az Európai Unió jelent.”

Korábban írtuk