Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetőivel tartott találkozóján Moszkvában 2022. szeptember 19-én. MTI/EPA/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko
Hirdetés

Szergej Lavrov szerint „mindig készek leszünk meghallgatni, milyen javaslatai vannak nyugati partnereinknek a feszültség csökkentésére, így ha megkeresnek minket néhány reális javaslattal, az egyenlőséget és egymás érdekeinek tiszteletben tartását alapul véve, nem rajtunk fog múlni, ahogyan ez a múltban is mindig volt.”

Lavrov riasztónak tartja, hogy Lengyelország mint helyszín „jelölt kíván lenni” az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek telepítésére.

Korábban Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta, hogy „továbbra is nyitott az amerikai nukleáris fegyverek lengyel területen történő elhelyezésének kérdése”. Duda szerint Varsó részt vehetne az úgynevezett Nuclear Sharing programban, amelynek keretében az európai NATO-tagországok nukleáris fegyvereket telepítenek és tárolnak a területükön.

Lavrov hangsúlyozta: Washington képtelen feladni azt a vágyát, hogy mindenki felett uralkodjon, és hogy ez áll az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió azon kijelentései mögött, miszerint „katonai vereséget” kell mérni Oroszországra.

Korábban írtuk

Lavrov beszélt arról is, hogy veszélyes tendenciának tartja a német politikusoknak azt a törekvését, hogy elkerüljék a nácizmusért és a második világháború pusztításaiért vállalandó felelősséget.

Emlékeztetett arra, hogy már jóval az ukrajnai háború kezdete előtt kezdték érezni orosz illetékesek német kollégáik részéről a velük való kommunikációjuk során azt a hozzáállást, hogy „mi, németek mindenkivel szemben mindent rendeztünk, nem tartozunk senkinek semmiért. Ezért ideje abbahagyni azokat a szemrehányásokat, hogy mi történt a második világháborúban”. Az orosz külügyminiszter ezt veszélyes megközelítésnek tartja.

„Németországban most sokan – köztük a külügyminiszter is – azt mondják, hogy a németek soha nem felejtik el azokat a bűnöket, amelyeket az a nép követett el Hitler uralkodása alatt, a Harmadik Birodalom idején, ugyanakkor továbbra is azt állítják, hogy mindenkivel rendezték a számlát” – tette hozzá az orosz külügyminiszter.

Azt is megjegyezte, hogy Európában megszólaltak olyanok, akik „meglehetősen felelőtlenül játszanak az atomfegyverek kérdésével”.

„Februárban Jean-Yves Le Drian akkori francia külügyminiszter úgymond arra emlékeztetett: Oroszországnak nem szabad elfelejtenie, hogy a NATO-nak is van nukleáris fegyvere. Majd hirtelen megszólalt Ingo Gerhartz, a német légierő egyik tábornoka, aki szerint a NATO-nak fel kell készülnie egy nukleáris háborúra és atomfegyverek bevetésére, Vlagyimir Putyin orosz elnököt pedig arra figyelmeztette, hogy ne merjen versenyezni velük. Egy német ajkáról ez egy nagyon leleplező kijelentés” – jelentette ki Lavrov.