Hirdetés

Szijjártó Péter ezt arra reagálva írta vasárnap a közösségi oldalán, hogy Volodimir Zelenszkij közölte: „Magyarország viselkedése NATO-tagországként nem megfelelő”.

A miniszter ezzel kapcsolatban azt írta: „ezt szerencsére nem ő dönti el”.

A magyar emberek már eddig is rendkívül magas árat fizettek az ukrajnai háborúért. Sok magyar ember – a kárpátaljai magyar közösség tagjai – halt már meg ebben a háborúban – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, ha ez a nyilatkozat azt jelenti: az ukrán elnök tisztelettel megköszöni a magyaroknak, hogy „beengedtek és elláttak több mint egymillió menekültet Ukrajnából”, és tisztelettel megköszöni, hogy „folyamatosan küldik a segélyeket”, akkor „szívesen, és számíthatnak ránk a jövőben is” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

Korábban írtuk