Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

A szlovák külügyminiszter a Rzeczpospolitának adott interjút.

Rastislav Kacer kiemelte, hogy a szlovákok ezer éve együtt élnek Magyarországgal. „Ez egy ezeréves házasság, amelyben voltak jó és rossz dolgok. De a szlovákok és a magyarok kapcsolata nagyjából fél évszázadon túl jó házasság volt, a két fél egyenrangú volt, ha ez nem lett volna, a szlovákok nem élték volna túl” – fogalmazott a két nép történelmét illetően a miniszter.

Majd azzal folytatta, hogy „ez az összefüggés nem kérdőjelezhető meg a XX. század fordulóján bekövetkezett magyarosítás vagy a rossz trianoni utáni hangulat miatt.”

Kacer az interjúban kitért arra is, hogy véleménye szerint „Trianon után azonban kicsit traumatizálódtak a magyarok”.

Korábban írtuk

Majd azzal folytatta, „a szlovákoknak, a románoknak, Kárpátalja és Vajdaság lakosainak azonban van okuk paranoiára. Mert ha ránézünk a magyar miniszterelnök irodájára, az irodában egy óriási térképet láthatunk a történelmi Magyarországról. A bécsi és a berlini kancellári hivatalban nincs ehhez hasonló térkép” – sorolta a tárcavezető.

„Jogunk van a paranoiához. A határok ki vannak jelölve, az országhatárok csak konszenzussal változtathatók meg, más módon nem. Mi bizakodva tekintünk a jövőbe, de tudom, hogy figyelembe kell vennünk ezeket az aggályokat, mert a paranoia néha valóra válik” – összegezte Rastislav Kacer az interjúban a Mandiner szemléje szerint.