Fotó: ShutterStock.com/DimaBerlin (illusztráció)
Hirdetés

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.

A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb – amely péntekre rendkívüli ülést hívott üssze – majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei.

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza – tette hozzá a kormányfő, aki egyúttal rámutatott: egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte.

A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat.

A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint nem valószínű, hogy az új típusú koronavírus okozta jelenlegi járvány időtartama alatt elkészül a vírus elleni oltóanyag.
A brit egészségügyi miniszter ugyanakkor nyomatékosan arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy semmi szükség a pánikszerű felvásárlásokra.
Sir Patrick Vallance főtanácsadó a BBC rádió pénteki hírműsorában kijelentette: az oltóanyaggyártás jelentősen fejlődött az elmúlt néhány évben, a munka sokkal gyorsabbá vált, és nem észszerűtlen várakozás az, hogy egy-másfél év múlva lesz oltóanyag az új koronavírus ellen is.
Sir Patrick szerint ez figyelemreméltó, mivel korábban ugyanez akár húsz évig is eltartott volna.
Hozzátette ugyanakkor: nem számol azzal, hogy a mostani járvány kezeléséhez időben, és a járvány méretének megfelelő mennyiségben rendelkezésre áll majd az oltóanyag.
A koronavírus-fertőzés halálozási rátáját firtató kérdésre a kormánytanácsos elmondta, hogy ez szinte teljesen a beteg életkorától függ, és még inkább attól, hogy az idősebb fertőzötteknek van-e egyéb, krónikus jellegű betegségük.
Sir Patrick Vallance szerint a gyermekek körében gyakorlatilag zéró a halálozási arány, a nyolcvan évnél idősebb páciensek esetében viszont 8 százalék körüli. Hozzátette: az életkorral párhuzamos emelkedés még sokkal meredekebb hosszabb ideje tartó krónikus betegségek esetén.
Nagy-Britanniában jelenleg 116 fertőzöttet tartanak nyilván, és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésnek eddig két brit halálos áldozata van.
Egy idős brit férfi, aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott, a múlt hónapban, egy japán kórházban halt meg.
Az első nagy-britanniai halálesetről csütörtökön számolt be Chris Whitty angol tisztifőorvos. Az elhunyt, aki a Londontól nyugatra fekvő Reading nagyváros Royal Berkshire Hospital nevű kórházában halt meg, egy idős nő volt, aki fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésekre szorult krónikus betegségek miatt.
A brit kormány tudományos főtanácsadója a pénteki BBC-műsorban kijelentette: összességében, az új koronavírus fertőzötteinek teljes számára vetítve a halálozási ráta valószínűleg egy százalék, sőt jó eséllyel ennél alacsonyabb.
Matt Hancock egészségügyi miniszter a BBC televízióban – a pánikvásárlásokról szóló médiahírekre reagálva – „abszolút indokolatlannak” nevezte, hogy az emberek bármilyen árucikkből többet vásároljanak, mint amennyire szükségük van.
Hozzátette: a tudományos tanácsadói közösségnek is ez a „nagyon-nagyon erőteljes” álláspontja.
Hancock kijelentette: a brit kormány teljesen biztos abban, hogy az élelmiszerellátásban nem lesznek fennakadások. Elmondta: a kormány együttműködést kezdett az áruházláncokkal annak érdekében, hogy azok is hozzájussanak a szükséges élelmiszerekhez, akik a fertőzés gyanúja miatt – a hatósági útmutatásnak megfelelően – nem mozdulnak ki otthonukból.
A brit szupermarketekben az elmúlt napokban időlegesen kisebb hiányok támadtak tartós élelmiszerekből – például száraztésztákból és konzervekből -, valamint lázcsillapító és tünetenyhítő készítményekből.
A brit kiskereskedelmi szövetség azonban pénteki közleményében leszögezte, hogy az áruházak termékválasztéka változatlanul jó, a koronavírus-járvány csak korlátozott mértékű fennakadásokat okozott a beszállítói hálózatokban, és a kiskereskedelemnek alaposan kidolgozott készenléti tervei vannak bármiféle fennakadás vagy keresleti változás kezelésére.