„A város teljesen elhagyatott. A kórházak nem működnek, az egészségügyi személyzet elment, még a halottasház igazgatója is elment. Ami itt van, az meglehetősen szürreális” – közölte Sztyepanakertból Marco Succi, az ICRC csoportvezetője.

Hirdetés

Elmondta, hogy míg az azeri rendőrök máris elkezdték a járőrözést az utcákon, az ICRC munkatársai hangosbemondóval járják a várost, ottrekedt embereket keresve.

Így találtak rá többek között egy idős, ágyhoz kötött rákbeteg asszonyra, aki máris súlyos alultápláltság tünetei mutatta, és akit mentővel Örményországba vittek – magyarázta.

Hozzátette azonban, hogy rendkívül nehéz a ilyen körülmények között a leginkább elesetteket megtalálni.

Korábban írtuk

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozik, de a mintegy 30 évvel ezelőtt lezajlott első hegyi-karabahi háború után egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, megalakítva a nemzetközileg el nem ismert, szakadár „Hegyi-karabahi Köztársaságot”.

Azerbajdzsán 2020 őszén az enklávé és az azt övező területek jelentős részét visszafoglalta, majd a szeptember végén indított műveletben végleg térdre kényszerítette a szakadárokat. A korábban örmény többségű terület azóta szinte teljesen elnéptelenedett, lakosai tömegesen átmenekültek Örményországba azeri megtorlásoktól tartva.