Közleményében Ranil Vikremeszinghe a döntést a közbiztonság és a közrend védelmével, valamint az alapvető szolgáltatások biztosításának fenntartásával indokolta.

Hirdetés

A múlt héten az előző elnök, Gotabaja Radzsapaksza elmenekült hazájából, miután tüntetők megrohamozták rezidenciáját, és rossz gazdálkodással vádolták meg, miközben Srí Lanka történelmének legsúlyosabb gazdasági válságát éli át. Radzsapaksza végül Szingapúrból küldte el lemondólevelét.

Vikremeszinghe pénteken vette át helyét, egyúttal ő lett az ország új miniszterelnöke is.

A tervek szerint a parlament szerdán választ új elnököt, a négy jelölt közül az egyik maga Vikremeszinghe, de sok tüntető máris jelezte, nem fogadják el Vikremeszinghét elnöknek, sokan ugyanis a bukott elnök, Radzsapaksza szövetségesét látják benne.

Az új államfő a 2024 novemberében lejáró ciklus végéig maradna hivatalában.

Jóllehet a tüntetések Radzsapaksza távozása után alábbhagytak, helyszíni beszámolók szerint még mindig körülbelül 500 demonstráló tartózkodik az elnöki palotában.

Az ország súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd, amelyet az váltott ki, hogy a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a szigetország egyik fő bevételi forrását adó turizmus, az agráriumot pedig az tette tönkre, hogy a kormány a biogazdálkodás előnyben részesítésére hivatkozva megtiltotta a műtrágya importját.

Korábban írtuk