Nincsenek migránsokat segítő, név nélküli bankkártyák, minden kártyatulajdonos személyazonossága ismert, ezt havonta ellenőrzik is – jelentette ki Natasha Bertaud európai bizottsági szóvivő szerdán Brüsszelben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A szóvivő a Magyarországon elfogott, az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaként azonosított szíriai férfi magyarországi büntetőeljárására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva arra emlékeztetett, hogy a pénzzel előre feltöltött bankkártyákkal a Görögországban már legálisan tartózkodó menekülteket támogatják az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) által indított program keretében. A kártyát csak Görögországban lehet használni, más országokban nem.

A bankkártyákkal kapcsolatban elmondta, nincs információjuk arról, hogy az érintett, az Iszlám Állam tagjaként tömeges kivégzésben való részvétellel vádolt szíriai részesült-e, vagy sem ilyen kedvezményben. A kártyák lehetővé teszik tulajdonosuk azonosítását és azt, hogy mikor és hol, valamint hogy mire használták őket – emelte ki a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni küzdelem, az emberek biztonságának szavatolása az Európai Bizottság legfontosabb prioritásai közé tartoznak, amelyeket érintően a testület már számos javaslattal állt elő.

„Minden unióba érkező ember mélyreható biztonsági ellenőrzésen esik át, amelyet egyebek mellett a külső határok közelében felállított ellenőrzőállomásokon dolgozó határőrök, rendőrök vagy a parti őrség emberei végeznek” – közölte Natasha Bertaud.

Elmondta azt is, hogy az Európai Unió anyagilag és gyakorlati eszközökkel is segíti a migrációs nyomással küzdő görög hatóságokat. A támogatások felhasználását, a vonatkozó programok menetét, valamint az esetleges visszaélést vagy helytelen felhasználást több uniós intézmény is szigorúan ellenőrzi.

Hozzátette továbbá, az Európai Bizottságnak nincs szerepe a tagországok nemzeti hatóságai által folytatott eljárásokban, azokról információval nem rendelkezik.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken terrorizmus gyanúja miatt vette őrizetbe Magyarországon a szíriai férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt. A 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A nyomozás adatai szerint az Iszlám Állam 2016-ban Szíriában, Homsz városban – bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából – egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert az megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, és a gyanú szerint a férfi ezekben a kivégzésekben vett részt.

Kelen László, a férfi ügyvédje az M1 aktuális csatornának korábban nyilatkozva elmondta, védence Görögországban kapta a bankkártyát, és havonta utaltak rá pénzt.