Fotó: MTI/AP/Vaggelisz Kusziorasz
Légi felvétel a Daniel nevû vihar okozta árvíz által elöntött területekrõl Láriszában 2023. szeptember 7-én.
Hirdetés

Jannisz Artopiosz, a tűzoltóság szóvivője az ERT televíziónak elmondta, mentőcsónakokkal próbálják elérni Palamasz települést Kardíca város közelében, ahol a vízszint 1,5-2 méterrel emelkedett meg, és az emberek mindenféle segítség nélkül a házaikban rekedtek. Az elzárt területeket nagyon nehéz megközelíteni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a viharos szél miatt a levegőből történő mentés egyelőre nem jöhet szóba. Megjegyezte azt is, hogy 36 óra leforgása alatt mintegy 5 ezer segélyhívás futott be hozzájuk, amire soha korábban nem volt példa.

Hétfő este és kedden zúdult özönvízszerű esőzés a Görögország középső részén található Magniszía régióra. Ítéletidő sújtotta az északabbra fekvőt Trikalát és Kardícát is. Magniszíában hárman meghaltak, Thesszália régióban egy halálos áldozatról tudnak, és legalább hat embert eltűntként tartanak nyilván.

Magniszía székhelyét, a 140 ezer lakosú Vólosz kikötővárost és a környező falvakat elöntötték a megáradt folyók és hegyi patakok, az áram- és vízellátás napok óta szünetel. Számos otthon került víz alá, utak mentek tönkre, villanyoszlopok dőltek ki, és többtucatnyi gépkocsit mosott el a sártenger.

Kardíca városban egyes helyeken a négy métert is eléri a víz szintje, sok ember a házak tetején keresett menedéket.

Szerda este a Daniel nevű vihar az Athén körüli Attika régióra is lecsapott, a fővárosban is több utat és metróállomást elöntött a víz.

Görög sajtójelentések szerint az ítéletidő gyakorlatilag kettévágta az országot: kedd este óta az Athént és Szalonikit összekötő legfontosabb autópálya mintegy 200 kilométeres szakaszát lezárva tartják.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök lemondta a hétvégi gazdasági programbeszédét, hogy személyesen látogathasson el az özönvízszerű esőzéstől, villámárvizektől és fölcsuszamlásoktól sújtott középső országrészbe – jelentette be a görög kormány csütörtökön. A júliusban második kormányzati ciklusát elnyert konzervatív Micotákisz terv szerint szombaton mutatta volna be gazdaságpolitikai programját a nemzetközi kereskedelmi vásár megnyitóján Szalonikiben, és ezt vasárnap sajtótájékoztató követte volna. „A kormányfő beszédét és a nemzetközi sajtótájékoztatót jövő hét közepére halasztottuk” – közölte Pávlosz Márinákisz görög kormányszóvivő csütörtökön.

Níki Keraméosz belügyminiszter csütörtökön közölte: megkezdték az anyagi károk felmérését, és az érintett földművesek, vállalatok és lakosok kártalanítást fognak kapni.

Dimitrisz Ziakopulosz meteorológus elmondta, hogy Magniszía régióban 24 óra leforgása alatt 60-80 centiméter csapadék hullott, ami példa nélküli az adatok rögzítésének 1955-ös megkezdése óta. Bár Thesszália régióban még csütörtökön is esett, az előrejelzések szerint az ítéletidő estére már csillapodni fog.

A Görögországgal határos Törökországban és Bulgáriában az utóbbi napokban tizenegy ember halálát okozta a heves esőzéssel járó ítéletidő.

Korábban írtuk