A rendelkezés értelmében az Alrosának az unió területén fellelhető vagyonát befagyasztják, a tagállamok polgárainak és az ott működő vállalatoknak pedig megtiltják, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak az orosz céggel. Ezen felül az Alrosa vezérigazgatójává tavaly májusban kinevezett Marinicsevet az EU területére vonatkozó beutazási tilalom hatálya alá helyezték és ottani vagyonát zárolták.

Hirdetés

Az Alrosa, amely a világ legnagyobb gyémánttermelője és az orosz kitermelés mintegy 90 százalékát adja, az EU szerint „egy Moszkvának jelentős bevételt biztosító gazdasági ágazat fontos szereplője”.

Az uniós tanács decemberben jelentette be, hogy az Ukrajna elleni folytatódó orosz háborúra tekintettel elfogadta a gazdasági és egyedi korlátozó intézkedéseket is tartalmazó tizenkettedik szankciós csomagját, amelynek részeként import- és exporttilalmakat is bevezettek Moszkva ellen. Ennek értelmében az unió már január 1-jei hatállyal megtiltotta területén az Oroszországban bányászott, feldolgozott vagy előállított nem ipari célú természetes és szintetikus gyémántok vagy gyémántékszerek behozatalát, vásárlását és eladását.

A szankciós intézkedések a tanács korábbi közleménye szerint „újabb csapást mérnek” Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús képességére azáltal, hogy az orosz gazdaság legfontosabb ágazatait célozzák, és megnehezítik az uniós szankciók megkerülését. „Az Európai Tanács megerősítette, hogy az EU megingathatatlanul elkötelezett amellett, hogy továbbra is támogassa Ukrajnát és népét, ameddig csak szükséges” – olvasható a tanács közleményben.

Korábban írtuk

Az EU mostanra csaknem 1950 személyre és szervezetre, köztük vállalatokra, bankokra vagy kormányzati ügynökségekre vetett ki szankciókat Ukrajna területi épségének, szuverenitásának és függetlenségének veszélyeztetése miatt, az orosz gazdaságnak azonban – mint az AFP hírügynökség írta – eddig sikerült alkalmazkodnia a büntetőintézkedésekhez.