„Abszurd vádakat emeltek ellenem, amelyek alapján 30 évi börtönbüntetés fenyeget. Vigyukov nyomozó tegnap azt mondta, hogy ettől az ügytől (amelyet szélsőséges szervezet alapítása címén indítottak) elkülönítettek egy terroristaügyet arról, hogy miközben börtönben ülök, terrortámadásokat követek el. Ezt az ügyet külön katonai bíróság fogja tárgyalni” – mondta Navalnij, aki a Meduza ellenzéki portál helyszíni jelentése szerint videokapcsolaton keresztül szólalt fel a bíróságon. „Ebben az ügyben 30 év vár rám, a következőben pedig nyilvánvalóan életfogytiglan” – tette hozzá.

Hirdetés

A bíróság szerdán tárgyalja a nyomozók indítványát, hogy korlátozzák azt az időt, amelyet Navalnij az ellene szélsőségesség címén indított eljárás 196 kötetre rúgó anyagának megismerésére fordíthat. A bíróság zárt tárgyalást rendelt el az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.

A tárgyaláson az SZK képviselője bejelentette, hogy 11 ember ellen adtak ki körözést a Navalnij ellen szélsőséges szervezet létrehozása címén indított eljárás keretében.

Navalnij jelenleg kilencéves szabadságvesztését tölti, amelyet csalás és a bíróság megsértése miatt szabtak ki rá 2021-ben. Az ellenzéki politikus jogi képviselője, Vagyim Kobzev ügyvéd tavaly októberben közölte, hogy ügyfelét szélsőségességgel, terrorizmusra való felhívással és a nácizmus rehabilitálásával vádolták meg. Az orosz Szövetségi Pénzügyi Ellenőrző Szolgálat Navalnijt, Ljubov Szobolt és a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) több más munkatársát felvette januárban a terroristák és szélsőségesek listájára.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel követtek el támadást ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021. januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene.

2021. júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Korábban írtuk