Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Ahogy a téli hideg beköszönt Ukrajnában, egyre nagyobb az aggodalom, hogy Oroszország hamarosan újra nagyszabású támadásokat indít az energetikai létesítmények ellen, akárcsak tavaly, amikor megpróbálta kilátástalan helyzetbe taszítani ellenfelét. Csak fokozza a félelmeket, hogy

ukrán szakértők és tisztviselők egyöntetűen arról beszélnek, az energiarendszer most jóval törékenyebb, mint volt egy évvel ezelőtt

– írja a The New York Times.

Az amerikai lapnak adott nyilatkozatokban illetékesek elmondták, hogy az erőművek egy része még mindig nem tudott újraindulni a tavalyi támadások után,

számos alállomás javítása nem fejeződött be, ráadásul olyan kritikus berendezések is hiányoznak, mint például a transzformátorok.

A parlament energetikai bizottságának egy tagja kiemelte: a transzformátorok annyira létfontosságúak, hogy néhányat Ukrajna határain túl, szövetséges országokban tároltak, hogy a tél előtt ne kerüljenek Oroszország célkeresztjébe.

Korábban írtuk

Az ukrán vezetés nem hajlandó részletes adatokat közölni az elektromos hálózat jelenlegi állapotáról. Egy idén nyáron közzétett ENSZ-jelentés szerint viszont

Ukrajna teljes termelőkapacitása április végére a háború előtti szint felére esett vissza.

„Sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint tavaly” – mondta Viktorija Vojcicka parlamenti képviselő. Az ukrán termelőkapacitás olyannyira „rossz bőrben” van, hogy egyes elemzők azt is meglepőnek tartanák, ha az ország képes volna elkerülni az áramkimaradásokat a télen, még orosz támadások nélkül is.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.