Fotó: ShutterStock.com, MTI (archív, szerk.)

„Őszintén szólva, akkor kezdenék igazán aggódni, ha Orbán Viktor dicsérne” – jelentette ki az Európai Bizottság első alelnöke szerdán Brüsszelben, arra reagálva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Soros György emberének nevezte múlt pénteken.

Fotó: MTI/ShutterStock.com (archív, illusztráció, szerk.)

Frans Timmermans egy arra irányuló kérdésre válaszolva, amely szerint a magyar kormány összeférhetetlennek tartja, hogy alelnöki tisztségét megtartva, az európai szocialisták jelöltjeként részt vegyen az EP-választás kampányában, kifejtette: a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság döntést hozott, amelynek értelmében azok, akik jelöltek akarnak lenni az európai parlamenti választásokon, továbbra is bizottsági tagok maradhatnak.

A holland szociáldemokrata politikus hozzátette: a jogállamiságot érintő ügyekben az uniós bizottság vezetőjének és a biztosok kollégiuma minden tagjának teljes támogatását élvezi, ennek értelmében nem lát problémát indulásában.

Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy az európai baloldalnak, „a bevándorláspártiak fő erejének” az európai választási csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke köztudomásúlag „Soros György embere”.