Timmermans jelezte: az EU 2030-ig a korábbi 55 százalék helyett legalább 57 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest. Aláhúzta: az ukrajnai háború sem tántoríthatja el a tömböt attól, hogy megtegye a szükséges erőfeszítéseket céljai elérése érdekében.

Hirdetés

„Az Európai Unió azért van itt, hogy előre, ne pedig hátrafelé haladjon” – szögezte le.

Timmermans tagadta, hogy az EU „gázlázban égne”, miután az ukrajnai háború miatt csökkenteni kényszerült orosz energiafüggőségét, és új források után kellett néznie.

Aktivisták kevesellték a bejelentést, amely szerintük a közelébe sem ér a klímaváltozásnak leginkább kitett országok követeléseinek.

Korábban írtuk

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) októberben figyelmeztetett, hogy a kontinens nem halad jó úton, ha el akarja érni célkitűzését. 2021-ben ugyanis újra nőtt a károsanyag-kibocsátás a koronavírus-járvány utáni fellendülés miatt.

Az EU a világ harmadik legnagyobb szennyezője Kína és az Egyesült Államok után, de egyben ő rendelkezik az egyik legnagyratörőbb klímapolitikával. Az uniós tagállamok korábban megegyeztek, hogy 2030-ig 55 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást, 2050-re pedig a zéró emissziót tűzték ki célul.