Amikor 2020 februárjában Eva Kaili, az Európai Parlament azóta börtönben ülő, a brüsszeli korrupciós botrányban kulcsszerepet játszó görög, szocialista alelnöke Katar fővárosában, Dohában, az ötcsillagos Ritz Carlton szállodában egy rendezvényen együtt dicsérte Katar stabilitását és biztonságát Dimitrisz Avramopulosszal, a volt migrációért felelős uniós biztossal, kevesen tudták, hogy az Öböl menti országgal kialakított kapcsolat, és különösen a Katarról megfogalmazott kedvező vélemény kétesztendős „munka” eredménye – írja a Politico.

Hirdetés

A Panzeri által alapított, Fight Impunity nevű „civil” szervezet 60 ezer eurót fizetett ki Avramopulosznak. Panzerit most azzal vádolja a belga bíróság, hogy ő irányította azt a baloldali EP-képviselőkből álló „négyesfogatot”, amely kiemelkedő szerepet játszott a több százezer eurós korrupcióban és pénzmosásban.

Panzeri 2018. április 26-án írta alá a megállapodást a az EP emberi jogi DROI-bizottság brüsszeli ülésén Ali bin Samikh Al Marrival, a katari Nemzeti Emberi Jogi Bizottság (NHRC) elnökével. Az NHRC a honlapján azt állítja, hogy „teljes függetlenséget” élvez a katari kormánytól. A paktum megalapozta a későbbi konferenciákat, és a törvényhozók dohai utazásait, amelyek során Katar fedezte a repülőjegyet és a luxusszállodai tartózkodást.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk