A felmérés szerint a lakosság 9,9 százaléka, mintegy 4,7 millióan kapták el már a vírust, egyik fele az első, másik fele a második hullámban – részletezte az eredményeket Raquel Yotti, a kutatást irányító III. Károly egészségügyi kutatóintézet igazgatója. A szakember emlékeztetett: a spanyol egészségügyi minisztériummal és a statisztikai hivatallal (INE) közösen már negyedik alkalommal tesztelték a lakosság átfertőzöttségét. A legutóbbi, nyáron közölt eredmény még 5,2 százalékos eredményt mutatott.

Hirdetés

Marina Pollán, a spanyol epidemiológiai központ vezetője elmondta: a leginkább érintett spanyol területek Madrid, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León tartományokban találhatók, ahol egy-egy megyében 18 százalékot meghaladó átfertőzöttséget találtak. A legalacsonyabb, 5 százalék alatti eredményeket a Kanári-szigetek, Galicia, Valencia és Andalúzia több megyéjében igazolták a kutatás során használt szerológiai gyorstesztek.

A november második felében végzett felmérésben a felkért 95 ezer emberből több mint 51 ezren vettek részt. Négyezer ember kivételével ugyanazok, aki a korábbi három szakaszban is közreműködtek. A szakemberek jövő januárban és áprilisban is megismételik az átfertőzöttség-kutatást. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a járvány kitörése óta több mint 1,75 millió koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a dél-európai országban.

Korábban írtuk