Három turistát, akik a mellkasukon és a lábukon sérültek meg, kórházba szállítottak. A többiek csak kisebb sérüléseket szenvedtek.

Hirdetés

A Poprádi-gerincről lezúduló lavina a turistákat a Menguszfalvi-völgy felé sodorta, de nem temette be mélyen, így ki tudták egymást segíteni a hóréteg alól, mire a riasztott hegyimentők két keresőkutyával megérkeztek.

A viharos szél miatt a mentők nem tudtak helikoptert használni. A helyszín felé közeledve találkoztak a turistákkal, akik a mellkasán és a térdén megsérült két társukat támogatták. A harmadik sérültnek a lavina helyszínén nyújtottak elsősegélyt és rögzítették a sérült végtagját, majd UT2000 hordágyon a Poprádi-tóhoz vitték, ahonnan mindhárom sérültet terepjáróval Ótátrafüredre, majd onnan mentővel kórházba szállították – áll a Hegyimentő Szolgálat honlapján.

Korábban írtuk