A milliárdos amerikai üzletember a hét elején vette át a társaság vezetését és egyszemélyben látja el a cég teljes igazgatását, miután a 44 milliárd dolláros adásvétel lezárultával felmondott a cég vezetőinek és az igazgatóság tagjainak.

Hirdetés

A cég csütörtökön e-mailben értesítette a munkavállalókat a leépítésről, amelytől a cég pénzügyi működésének helyreállítását várják. Az értesítésben az is szerepelt, hogy a cég irodáit átmenetileg bezárják. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a kaliforniai cég vezetése nem tájékoztatta az állam munkaügyi hivatalát a csoportos elbocsátásról, amely minden 500 főnél nagyobb leépítés esetén kötelező.

A Twitter adásvételének lezárulását követően számos cég függesztette fel hirdetési tevékenységét, köztük olyan nagy márkák, mint a General Motors, a General Mills vagy a Volkswagen csoport vállalatai a céget övező zavaros helyzetre való hivatkozással, amely állításuk szerint negatívan hathat a megítélésükre.

Pénteken egy Twitter üzenetében Musk „aktivista csoportokat” vádolt meg azzal, hogy nyomást alatt tartják hirdetőket, hogy hagyják el a közösségi médiaóriást, és ez okozza a bevételek visszaesését. Az üzletember szerint ezek a csoportok – akiket nem nevezett néven – a szólásszabadságot támadják, amikor a Twitter moderációs gyakorlatában tervezett változások ellen lépnek fel.

Musk korábbi közlése szerint a Twitternek a szólásszabadság zászlóshajójává kell válnia, bírálói szerint azonban ez teret adna a platformon a gyűlöletbeszédnek.

Az elektromos autókat gyártó Tesla és a SpaceX űripari vállalat tulajdonosa korábban azt is jelezte, hogy lehetővé tenné Donald Trump korábbi amerikai elnök visszatérését a közösségi médiaplatformra.

Korábban írtuk