Hirdetés

„A válság éppen akkor sodorta a veszélybe az egészségügyi dolgozókat, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk” – szögezi le a jelentés, amely egyúttal hozzáteszi, hogy a közzé tett adatok csupán a hivatalos számok, az áldozatok valódi száma vélhetően magasabb. A jelentés több mint 40 országot vizsgál a február elejétől és június végéig terjedő időszakban. Az esetek több mint 20 százalékát teszik ki a fizikai bántalmazások, 15 százalékuk diszkrimináció, 15 százalékuk szóbeli fenyegetés.

Az esetek 67 százaléka irányult egészségügyi dolgozók ellen, 22 pedig betegek vagy feltételezett betegek ellen, 5 pedig migránsok és belső menekültek ellen. Az ápolók és orvosok elleni támadások többségét eszerint a páciensek hozzátartozói követik el, sokszor azért, mert a koronavírussal kapcsolatos előírások miatt az elhunytaknak nem adhatják meg az ilyenkor szokásos végtisztességet.

Esperanza Martinez, az ICRC egészségügyi vezetője szerint az ilyen jellegű atrocitásokat elsősorban a vírustól való félelem, illetve a Covid-19 betegséggel kapcsolatos ismeretek hiánya váltja ki. A Vöröskereszt egyúttal felszólította a világ kormányait és a helyi közösségek vezetőit, vegyék fel a harcot az információhiánnyal szemben, és tegyenek meg mindent az egészségügyi dolgozók védelméért.

Korábban írtuk