Két hajó – egyenként körülbelül hatvan emberrel a fedélzetén – június 23-án indult el Szenegálból a Kanári-szigetek irányába, egy harmadik pedig június 27-én hagyta el Kafountine kikötőjét mintegy kétszáz emberrel a fedélzetén.

Hirdetés

A segélyszervezet kapcsolatban van az utasok hozzátartozóival, akik egyelőre nem kaptak hírt rokonaiktól.

Helena Maleno, a Caminando Fronteras munkatársa elmondta: nagyon aggódnak, mert a júniusi szenegáli zavargások után az emberek a szokásosnál felkészületlenebbül indultak útnak.

Júniusban tizenkilenc hajó érkezett a Kanári-szigetekre szenegáli menekültekkel, míg idén korábban egyetlenegyet sem regisztráltak. Maleno bírálta Spanyolországot, mert csak egy repülőgéppel pásztázza a tengert a bajbajutottak után kutatva, és az is naponta csak néhány órát van a levegőben.

Korábban írtuk

A szenegáli Kafountine mintegy 1700 kilométerre van a Kanári-szigetektől, és ez az útvonal az egyik legveszélyesebb Európa felé. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) szerint idén július 2-ig 7278 migráns érkezett Afrikából a szigetcsoportra. A Caminando Fronteras úgy tudja, hogy legalább 778-an haltak meg az atlanti útvonalon az év első felében, de az áldozatok valós száma ennél magasabb lehet.