Hirdetés

A lengyel diplomácia információi szerint a Gázai övezetben jelenleg több mint húsz lengyel állampolgár tartózkodik, és a lengyel konzuli szolgálatok már a fegyveres konfliktus kezdete óta „lépéseket tesznek a velük felvett kapcsolat fenntartására” – tudatta a külügyminisztérium sajtóosztálya pénteken a PAP hírügynökséggel.

„Hivatalos, valamint munkakapcsolatok útján” a lengyel diplomácia együttműködik Izrael és Egyiptom kormányzatával annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a lengyel állampolgárok számára a veszélyeztetett térség elhagyását – közölték.

A külföldiek kimenekítése a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban működő, az Egyiptommal közös határátkelőt ellenőrző felek döntésein múlik, Izraelnek nincs lehetősége befolyásolni ezeket a döntéseket – ismertette a lengyel külügy Tel-Aviv álláspontját.

A varsói minisztérium szerint „eddig nem jöttek létre az evakuálást lehetővé tevő körülmények”. A közleményben egyúttal megerősítették, hogy a lengyel konzuli szolgálat nem értesült lengyel áldozatokról.

Lengyelország a lengyel hadsereg közreműködésével október közepéig több mint 1500 állampolgárát menekítette ki Izraelből. Továbbra is ismeretlen azonban az Izraelben élő lengyel állampolgárságú történész, a 75 éves Alex Danzig sorsa, akit a lódzi zsidó közösség szerint a Hamász palesztin szélsőséges szervezet túszul ejtett.

Csütörtökön Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes az X közösségi felületen azt írta: Lengyelország „szüntelenül arra szólít fel” , hogy tegyék lehetővé a civil lakosság, ezen belül különösen Lengyelország és más országok állampolgárainak evakuálását Gázából.

„Növekvő aggodalmakkal észleljük a tényt, hogy a kimenekítést hosszabb ideje akadályozzák” – fogalmazott Jablonski.

Megerősítette: Lengyelország „egyértelműen és határozottan elítéli” a Gázai övezetet irányító Hamász által október 7-én elkövetett „kegyetlen bűntetteket”, valamint más, Izrael és állampolgárai ellen irányuló támadásokat.

Korábban írtuk