Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Az Európai Unió mezőgazdasági politikája ellen tüntető cseh gazdák egyike almával kínál egy járókelőt
Hirdetés

A tiltakozó akció mögött néhány kisebb gazdaszervezet áll, míg a nagyobb országos szövetségek elhatárolódtak tőle. A tiltakozó gazdák szeretnének találkozni Marek Vyborny szakminiszterrel és átadni neki a követeléseiket tartalmazó levelet. A mezőgazdasági tárca vezetője a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azonban azt mondta, hogy ezek a gazdák akciójukkal politikai célokat követnek, s ezért nem velük kívánja megvitatni a cseh mezőgazdaság problémáit.

„Nem látom okát annak, hogy ezen tiltakozók képviselőivel megbeszéljen azokat a konkrét lépéseket vagy változásokat, amelyeket a mezőgazdaságban tervezünk. Számomra a három nagy agrárszervezet a partner, és azokkal fogok tárgyalni” – jelentette ki Marek Vyborny, aki partnereinek a Cseh Agrárkamarát, a Mezőgazdasági Szövetséget és a Magángazdák Szövetségét nevezte meg. A miniszter ugyanakkor nem kérdőjelezte meg, hogy a cseh mezőgazdaság súlyos gondokkal küszködik.

A hétfő reggeli órákban mintegy 500 mezőgazdasági gép és kíséretükben mintegy 150 autó érkezett több irányból Prágába – közölte Vlasta Suchánková, a közép-csehországi rendőrség szóvivője. A gazdák képviselője ezer traktorról és más technikáról beszélt, de a közszolgálati televízió értesülése szerint sokan végül is lemondták a tiltakozáson való részvételüket. A mezőgazdasági gépek megjelenésének következtében fennakadások voltak a Prágába vezető főutakon, illetve a belvárosi autó- és villamosforgalomban, néhány főbb útvonalon pedig csak egy-egy sáv járható.

Bohuslav Sobotka prágai főpolgármester szerint néhány kisebb közlekedési baleset is történt, de súlyosabb következmények nélkül.

Korábban írtuk