Fotó: MTI/AP/DPA/Jonas Walzberg
Rendőrök Hamburg Alsterdorf nevű városrészében, ahol lövöldözés tört ki a Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában 2023. március 9-én
Hirdetés

Az RTL német televízió és a Focus Online hírportálja legalább hat halottról számolt be, a Bild német lap szerint heten haltak meg és nyolcan megsérültek. További sajtóértesülések szerint a tettes, vagy a tettesek szökésben vannak.

A Hamburger Morgenpost szerint heten súlyosan, tizenheten pedig könnyebben megsebesültek. A német rendőrség Twitter-oldalán közölte, hogy nagyszabású művelet van folyamatban Hamburg Alsterdorf nevű városrészében.

A városi hatóságok szerint a lövéseket este kilenc óra felé egy, vagy több ismeretlen elkövető adta le egy templomban. Egyelőre nem tudni, hogy mi állhat a történtek hátterében. A hatóságok egyben felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint kerüljék el a városrészt.

A dpa német hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a mentősök holttesteket vittek ki a Jehova Tanúi vallásközösség egyik épületéből.

„A halottak mindegyikén lőtt sebek vannak” – ismertette egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette, hogy az erőszakcselekmény a Jehova Tanúi egyik rendezvényén történt.

A rendőrség mellett a mentősök is nagy erőkkel vonultak ki. A környéken az utakat széles körben lezárták.

A lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet

A Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában történt lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet – közölte péntekre virradóra a német rendőrség egyik szóvivője az n-tv hírtelevízió műsorában.

Tájékoztatása szerint miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült. Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ez a személy lehetett az elkövető. Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.

Az illetékes elmondta: nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok, „a helyzet jelenleg lecsillapodott”. Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken.

A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek számát. Mindössze annyit lehet tudni, hogy többen életüket vesztették és megsebesültek. A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.

Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén. Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó.

A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében. Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert.

Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.

Korábban írtuk