Az Anadolu török hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre (AFAD) hivatkozva 17 674 halottról jelentett Törökországból. A sérültek száma 72 879, az utóbbi 24 órában 121 embert sikerült élve kihozni a romok alól. Szíriában eddig 3377 halottról tudni.

Hirdetés

Összességében 75 ezernél is több a sérült, a romok alatt pedig áldozatok további ezreit sejtik. A mentésben részt vevő több mint százezer ember versenyt fut az idővel. Több mint három nappal a történtek után ugyanis egyre fogyatkoznak az esélyek arra, hogy további túlélőket találnak.

A munkálatokat a hideg is hátráltatja a térségben.

További akadályt jelent Szíriában a 2011 óta dúló polgárháború. Mindazonáltal az ENSZ egy első segélykonvoja elérte a lázadók uralta észak-szíriai térséget. A helyi aktivisták jelentései szerint olyan szállítmányról van szó, amelyet még a földrengés előtt terveztek, de nem tudott elindulni, így nem a jelen helyzetben szükséges felszerelést vitt, hanem például mosószereket.

Az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége (USAID) csütörtökön közölte, hogy 85 millió dollár értékű sürgős humanitárius támogatást nyújt Törökországnak és Szíriának. A segítség egyebek között élelmiszert, sátrakat, a családoknak téli ellátmányt, sürgősségi orvosi ellátást, tiszta ivóvizet és tisztálkodási szereket tartalmaz.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Twitteren bejelentette, hogy Szíriába indult, ahol „a WHO alapvető orvosi ellátást nyújt a nemrég földrengés sújtotta térségekben, az országban végzett munkánk többéves tapasztalatai támaszkodva”.

A SANA szíriai hírügynökség a közel-keleti ország szállítmányozási minisztériumára hivatkozva közölte, hogy eddig 40 repülőgép érkezett humanitárius szállítmányokkal a polgári repülőterekre. A helyi sajtó szerint a nap folyamán örmény, tunéziai, egyesült arab emírségekbeli, kínai, jordániai, ománi és iráni szállítmányok érkeztek. Ezenfelül mentőcsapatok érkeztek a palesztin területekről a szíriai-jordániai határon keresztül.

Korábban írtuk