Fotó: MTI/AP/Török elnökség
Recep Tayyip Erdogan török államfő az isztambuli Dolmabahce palotából közvetített televíziós beszéde közben 2020. augusztus 21-én
Hirdetés

Erdogan jelezte: Ankarának az a célja, hogy 2023-ban – a Török Köztársaság kikiáltásának 100. évében – a „nemzet szolgálatába” állítsák a fekete-tengeri földgázt.

A Fatih hajó július 20-án kezdte meg próbafúrásait a Fekete-tenger Tuna-1 megjelöléssel ellátott övezetében, amely mintegy 150 kilométerre északnyugatra található a török Zonguldak városától. A térséget Sakarya gázmezőnek nevezték el – közölte Erdogan, hangsúlyozva: a rendelkezésre álló adatok alapján nagyon valószínű, hogy még több gázra bukkannak a területen. A török államfő aláhúzta: azonnal hozzálátnak a gázmező feltárásához, majd kidolgozzák és végrehajtják a kitermelési tervet.

Erdogan kiemelte: országa, amely éveken át gondokkal küzdött a külső energiafüggőség miatt, mostantól nagyobb biztonsággal tekint a jövőbe. Nyomatékosította: eltökéltek abban, hogy gyökerestől oldják meg az „energiakérdést”.

„Addig nincs megállás és pihenés, amíg Törökország tisztán energiaexportőrré nem válik” – fogalmazott.

Korábban írtuk

A felfedezés elősegítheti Törökország földgázfüggőségének csökkenését Oroszországtól, Irántól és Azerbajdzsántól. Törökország 2018-ban 49,3 milliárd, 2019-ben pedig 44,9 milliárd köbméter gázt használt fel, tehát a most bejelentett mennyiség az ország nagyjából hétéves gázszükségletét fedezi.

A török elnök pénteki beszédében arra szintén rámutatott, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjéből is hasonló jó hírt várnak, ahol országa ugyancsak próbafúrásokat végez. Az elmúlt időszak török próbafúrásai a Földközi-tengeren Ciprus és Görögország haragját váltották ki, amelyek szuverenitásuk megsértésének tekintik ezt. Az EU szerint az ottani török kutatások sértik a nemzetközi jogot.

Erdogan pénteki bejelentését követően az euró és a dollár is elkezdett visszaerősödni a lírával szemben. Az euró értéke 8,50 környékéről 8,65-ig, míg a dolláré 7,20-ról 7,34-ig emelkedett a török fizetőeszköz ellenében.