Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Özkan elmondta, hogy a javaslatot az AKP és a parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.

A politikus kiemelte: terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték – tette hozzá.

Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.

A tervezetről szóló vita jövő kedden kezdődik meg az ankarai parlamentben.

Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva. Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel.

Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős török törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.

Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter kedd este Twitter-fiókján azt írta, hogy az előző 24 órában rekordmértékben, 2704-el 13 531-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 46-al pedig 214-re nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. Hozzátette: jelenleg 847-en szorulnak intenzív ellátásra, 622-en vannak lélegeztetőgépre kötve, 243-an ugyanakkor már meggyógyultak.

A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt ugrásszerűen megnövelte a napi koronavírus-tesztek számát, eddig több mint 92 ezret végeztek el, ebből csak kedden mintegy 15 400-at. Ez az érték szombaton még nagyjából 7600, múlt kedden pedig még körülbelül 4000 volt. Az esetszámok meredek emelkedése részben ennek a következménye.