Fotó: MTI/EPA/Török elnöki sajtóiroda/Murat Kula
Hirdetés

A beszámoló szerint a teherforgalmat nem korlátozzák. Az értesülést a török állami hírtelevízió, a TRT Haber is közölte.

Törökországnak három-három határátkelője van Bulgáriával és Görögországgal, utóbbiból az egyik kizárólag vasúti.

Az NTV ismertette, hogy Ankara a Törökország és Görögország között, az Égei-tengeren közlekedő kompjáratokat is leállíttatta. A hírtelevízió tudatta, hogy a görög és a bolgár állampolgárok, valamint azon a harmadik országok állampolgárai, akik az utóbbi 14 nagyban Görögországban és Bulgáriában tartózkodtak, csütörtök 0 óra után már nem léphetnek be Törökországba.

A sajtóhír megjelenésével egy időben Recep Tayyip Erdogan török elnök a járvány elleni küzdelmet koordináló ülésen elnökölt Ankarában.

Törökországban az új típusú koronavírusnak hivatalosan 98 fertőzöttje van, a kórban eddig egy ember vesztette életét.

A török vezetés a járvány terjedésének megállítása céljából a napokban az egész ország területén bezáratta egyebek mellett az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a kávézókat, a vidámparkokat és az uszodákat. Törökország ezen túlmenően 20 országgal – köztük több európai országgal is – leállította a légiközlekedést.