Történelmi időket élünk

– A világ az amerikai hegemónia lebontása felé halad. Hol tart ez a folyamat?

– Mindenekelőtt egyértelműen leszögezhetjük, hogy e folyamat nem békés. Az átmenet nem egyszerűen fájdalmas, hanem háborúktól kísért. Ukrajna csupán a kezdet az egypólusú világrend lebontásának folyamatában. Elkerülhetetlennek tűnik az összeütközés Tajvan körül, de egyre nő a feszültség az ambiciózus Törökország körül, a Kaukázusban vagy a Földközi-tenger keleti medencéjében is. Közben egyre szörnyűbb és ijesztőbb kijelentéseket tesz az amerikai elnök, aki azt szeretné, ha mindenhol virágozna a demokrácia liberális nyugati modellje, és most éppen a diktátoroktól akarja megtisztítani a világot. Ebbéli törekvésében teljes mellszélességgel támogatja Washingtont az Európai Unió.

– Természetes, az erőviszonyok átalakulása által kikényszerített folyamatról beszélünk, avagy Amerika valamit nagyon elrontott?

– Természetes folyamatról van szó. A világrend mindig erőszakos úton alakult át. Így volt ez az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország vagy korábban Napóleon legyőzése után 1815-ben, a bécsi kongresszussal lezárva. Ezeket az átalakulásokat birodalmak összeomlása kísérte. A második világháború után szintén a győztesek írták az új rendet. Így lesz most is, hiszen az új világrendet az erő alakítja. Csak reménykedhetünk abban, hogy alapvetően a gazdasági háborúkon keresztül, és nem fegyveres harcban formálódik az új rend.

– Az úgynevezett globális Dél országai igazságosabb világrend megteremtéséről beszélnek. Mennyire lehet ez az új világ igazságosabb?

– Úgy gondolom, a világ nem lesz igazságosabb, ez meglehetősen naiv elképzelés. Én megelégednék azzal, ha a hatalmak legalább képesek lennének tárgyalni, mint a második világháború után. A legfontosabb, hogy a felek beszélő viszonyban legyenek, akik képesek egyenrangú partnerekként, a másikat tisztelve leülni egymással.

– Miként írná le az alakuló új világrendet? Két pólus feszül majd egymásnak, az egyik Kína, a másik az Egyesült Államok vezetésével, avagy pólusok nélküli, több központú lesz az új világ?

– Van némi remény arra, hogy a világ vezető hatalmai megállapodjanak az ENSZ Biztonsági Tanácsának demokratikus, az új erőviszonyokat tükröző átalakításáról. Mindenképpen ott a helye Indiának, Brazíliának és valamelyik afrikai országnak. Ez lehetne az első lépés a viszonylag békés átalakulás felé. Ebben az esetben a világ lehetne multipoláris. Ha ez nem megy, akkor két- vagy hárompólusúvá alakul. Én inkább ez utóbbit tartom valószínűnek. Ha nincs konszenzus, akkor Amerika és Európa alkotja az egyiket, míg Eurázsia Kínával, Oroszországgal, Indiával, Iránnal, Törökországgal a másikat, és utóbbiak egymás között majd megállapodnak e pólus belső viszonyairól. Ebben az esetben létrehozhatják a saját ENSZ-üket, míg Európa és Amerika pedig továbbra is New Yorkban marad. A harmadik pólust azok az arab, afrikai, latin-amerikai országok alkothatják, amelyek sem Amerikából, sem pedig Kínából nem kérnek, és egyik tömbhöz sem akarnak csatlakozni. Ezekről a terminusokról egyébként még korai beszélni, az új világrendnek ugyanis még csak a körvonalai látszanak. A világ már bizonyos mértékben multipoláris, ennek a berendezkedésnek az intézményei azonban még nem jöttek létre.

– Az új világrend alakulásának kiemelt terepe jelenleg az orosz–ukrán háború. Milyen szerepet játszik ebben a fent említett folyamatban?

– Igen, ez a háború az egyik mozaikdarabkája a multipoláris rend formálódásának. Nem gondolom ugyanakkor, hogy ez a háború annyira meghatározó volna mindebben. Nem vesz részt benne Kína, India, az arab világ és közvetlenül az Egyesült Államok sem. Ez egy számunkra szörnyű, ám mégiscsak lokális háború. Kimenetele ugyanakkor hatással lehet a NATO sorsának alakulására. Ha Oroszország győz, akkor a NATO egyértelműen gyengül. Ha Ukrajna, akkor az megnövelheti a Nyugat önbizalmát, és ezután Kína ellen fordulhat. Ilyen értelemben ennek a konfliktusnak az eredménye befolyással lehet a világrend alakulásának további irányára is.

– Miként határozná meg ezt a háborút? Kik között folyik valójában? Reálisan határozták meg a főbb szereplők a célokat? Lehet-e ennek a háborúnak igazi győztese?

– Ez egy többvektoros háború. A két szláv nép buldogként esett egymásnak. Ennek vannak történelmi előzményei, hiszen a Nyugat-Ukrajnában élők és az oroszok mindig is gyűlölték egymást. Az elmúlt mintegy kétszáz évnek ez a konfliktus a kulminációja. De egymásnak feszült a Nyugat és Oroszország is. Utóbbi egyfajta posztmodern nagyhatalomként igyekszik megteremteni a tekintélyét Európában. Végül szemben áll Oroszország és a NATO is. Ne felejtsük el, hogy a háború kirobbanásának fő oka az Észak-atlanti Szövetség agresszív terjeszkedése. De hogy válaszoljak a kérdésre, Ukrajna a legnagyobb vesztes, Európa és Oroszország ha nem is veszít ebben a háborúban, jelentősen meggyengül. A két legfőbb haszonélvezője ennek a konfliktusnak az Egyesült Államok és Kína.

– Tudjuk, hogy egy háborút mindig könnyebb elkezdeni, mint befejezni. Hogy látja, le lehet-e zárni ezt a háborút belátható időn belül, vagy, ahogy egy német tábornok jósolta, akár 2032-ig is elhúzódhat?

– Nem nyugtatott meg Szergej Sojgu kijelentése sem, hiszen az orosz védelmi miniszter arról beszélt, hogy a konfliktus 2025-ig eltarthat. Én úgy látom, felőrli az erőket ez az állóháború, és rengeteg lesz a halott. Egyszer persze véget ér, de nem a Nyugat elképzelései szerint. A Nyugatnak bele kell nyugodnia abba, hogy Ukrajna elveszíti területeinek egy részét. Minimum a Krímet és a Donbaszt. Egyszóval ennek a háborúnak nem lesznek igazi győztesei és vesztesei sem. Amerika azonban azt fogja mondani, hogy a Nyugat győzött, mert meggyengítette a vetélytársát, Oroszországot. Kína ugyanakkor szintén győzelemről fog beszélni, és azt hangsúlyozza majd, hogy ez a háború meggyengítette a Nyugatot. Gazdasági értelemben egyébként mind az Egyesült Államok, mind pedig Kína nyerni fog rajta.

– Melyek lehetnek a globális Dél és a Nyugat között a jövőbeli pozíciókért folyó geopolitikai szembenállás további fő terepei?

– Én inkább onnan közelítenék, hogy amiről az elmúlt húsz évben beszéltünk, bekövetkezik: Ázsia megelőzi Európát. Gazdasági értelemben az egykori ázsiai kis tigrisek ma már komoly hatalmak, és lehagyták Európát. A német vagy a francia gazdaság Vietnámmal vagy Szingapúrral még állja a versenyt, de Kínával már nem. A spanyolokról, olaszokról, görögökről akkor még nem is beszéltem. Európa gyengül. Tudomásul kell vennünk, hogy Amerika mellett már nemcsak a jövő, hanem a jelen nagyhatalma lett Kína és India. Az európai államok közben gyengülnek. Nemcsak a gazdasági, de a demográfiai mutatók tekintetében is. Amerika elfordul Európától, amelynek nincs pénze egy új hidegháborúra. Vissza kell venni a szociális juttatásokból, az emberek pedig tiltakozni fognak. Ez persze még nem jelenti Európa alkonyát, de ez a szomorú realitás. Ahogy említettem, Oroszország sem erősödik, az elhúzódó háború sokba kerül, nem erre készült, így a tartalékai ha lassan is, de fogynak.

– Mint látjuk, az átmenet évei elég hektikusak. Mennyire lehet majd stabil az új világrend?

– Nem hiszem, hogy stabil lesz. Eleve hosszú évekbe kerül még, míg kialakul. Ráadásul az emberiség olyan hatalmas kihívások előtt áll, amibe sokszor bele sem gondolunk. Itt van rögtön a klímaváltozás. Afrikában, az arab országokban nem lehet majd normálisan élni, így migránshullámok sora indul majd el, mindenekelőtt Európába. A következő két évtizedben ez a helyzet aligha úszható meg háború nélkül. Vegyük hozzá, hogy a Föld nem bír el ennyi embert. Mindebből következik, hogy bizonyos régiókban egyre elviselhetetlenebb lesz a szegénység. A feszültség etnikai konfliktusokat gerjeszt. Bizonyos térségekben már most kisebb fegyveres konfliktusok törnek ki a víz miatt. Vagy vegyük az egyre látványosabban elöregedő Európát. Nem világos, hogyan fog megbirkózni az előtte tornyosuló kihívásokkal, a migrációval, a demográfiai válsággal, az energiahiánnyal. És említsük meg a mesterséges intelligencia térnyerését, a felgyorsuló és már az űrt érintő fegyverkezést is. Ilyen kihívások közepette formálódik az új világrend. A világ a következő húsz évben rá fog döbbenni, hogy nem az ideológiák, a demokrácia, a morál lesznek az emberiség számára a legfontosabb kérdések, hanem az, hogy miként leszünk képesek együtt élni ezen a Földön.

– Jelenleg még ott tartunk, hogy a Nyugat gyengül, a globális Dél azonban még nem kerekedett fölébe. Közben Amerika az orosz–ukrán háború kirobbanásakor keményen felsorakoztatta maga mögé a nyugati blokkot. Tartható-e ez az egység?

– Úgy látom, hogy Amerika el fog távolodni Európától, és elsősorban Kínára, valamint az előtte sűrűsödő többi kihívásra koncentrál. Számára Európa már nem érdekes. De az Egyesült Államok csak úgy nem hagyja magára Európát. Rákényszeríti, hogy fizessen a biztonságért, a NATO-ért, kinevezi a helytartóit. Hogy ez mennyire fog sikerülni, majd meglátjuk. Az viszont borítékolható, hogy ez a hozzáállás megtöri az euroatlanti összefogást.

– Sajnos azt már látjuk, hogy Európa az átalakulásnak, az orosz–ukrán háborúnak az egyik legnagyobb vesztese. Miben látja ennek az okát? Hol lehet Európa helye az új világrendben?

– Európa megszűnt Európa lenni. Ez a legnagyobb probléma. Európa ma mindenekelőtt a biztonsági kérdésekben Amerika alárendeltje. Európának valami saját stratégiát kellene kitalálnia: ami a kontinens, nem pedig Amerika érdekeiért harcol. Európának nincsenek saját geopolitikai elképzelései, globális érdekei. Sőt – már vagy még – saját identitása sincs. Ezt persze nehéz megteremteni, mert a németeknek például fontosak az értékek, a kelet-európaiaknak ugyanakkor fontosabbak a nemzeti érdekek. De a legnagyobb gond, hogy Európa nem szuverén. Újra kellene gondolni sok dolgot, és az alapoktól építkezni. Új intézményekre lenne szükség, hiszen ez a túlbürokratizált Európai Unió már nem működik. Az európaiak többsége nem elégedett az Európai Unióval, és ez földrengést okozhat a következő európai választásokon. Ezekkel a kihívásokkal a jövő politikai nemzedékének kell megbirkóznia, mert a jelenlegi elit képtelen rá. Ez az elkényelmesedett, felkészületlen politikai generáció a világot annyira nem érti, hogy még a kihívások nagyságával sincs tisztában.

– Sokan gondolják úgy, hogy körülbelül 2030-ra létrejöhet az új világrend. De mi lesz addig a szintén válságban lévő Európai Unióval? Létezik még mondjuk tíz év múlva? Ukrajna felvétele például végképp szétfeszítheti. Hogy fog kinézni ez az Európa?

– Egy dolgot biztosan látok, az Európai Unió nem fog bővülni. Az Európai Unió egyre inkább többsebességűvé válik. Olyan lesz, mint a matrjoska, lesz három-négy rétege. Legbelül, Németország körül a teljesen integrálódni akarók, az úgynevezett mag-Európa, míg a külső körben az olyan távolságot tartók, mint Svédország, Norvégia, esetleg Svájc, Magyarország pedig valahol e két réteg között egy másikban.

– Mi lesz akkor Ukrajnával?

– Ukrajna számára az EU kitalál valamilyen új formát a tagságra. Ez nem valamiféle társulás, hanem protektorátus lesz. Ez nagyjából a tagsággal járó jogokat jelenti majd, de nem a teljes értékű tagságot, dotációt és befektetéseket. Mindez abból az elgondolásból, hogy Brüsszel Ukrajnára mint Oroszországgal szembeni fontos hídfőállásra tekint. Kijev persze igyekszik ezt a helyzetet kihasználni, de ez olyan forma lesz, amit idáig még nem láttunk.

– És mi lesz a NATO-val?

– Ukrajna megmaradó része a NATO tagja lesz. Egyfajta kompenzációként az elvesztett területekért.

– Ez aligha fogja erősíteni az európai biztonságot…

– Lehet, de az is igaz, hogy másként kell tekintenünk ezek után Európára, mint eddig.

– Oroszország ezt a megoldást aligha fogadja el.

– Oroszországnak azt kell mindenek­előtt eldöntenie, hogy európai vagy ázsiai ország akar-e lenni. Ha az előbbi mellett dönt, akkor megpróbál Európával valahogy kiegyezni. Persze lehet, hogy Európa hallani sem akar majd róla. Az is lehet, hogy Oroszország makacsolja meg magát. Akkor Oroszország ázsiai ország lesz, ami történelme során eddig még soha nem volt. Ekkor európai határán újra leereszkedik a vasfüggöny. Történelmi időket élünk. Meg kell barátkoznunk azzal, hogy a világ olyan lesz, amilyen még soha nem volt.